Hogyan tudnám megtalálni?
akkor pedig nem hivott, fogadd el, igy akarta a sors..ha másképpen akarta volna, biztosan másképpen alakult volna, ne keseregj!!
leírok egy érdekes sztorit velem kapcsolatban
a neten cseteltem egy fiúval, csak fényképről ismertük egymást. Olyan barátivá alakult a beszélgetés, semmi több.
Azt irta, hogy hétvégén elutazik, nem lesz elérhető, én is elutazok irtam neki, majd hétfőn. :-)
Vonattal közlekedtem akkor 200 km utaztam, IC-vel amire helyjegy kellett, mivel sok hely volt, én átültem egy másik helyre nem ahová a helyjegyem szólt. Felszáll féluton egy srác és kéri, hogy adjam át a helyét neki oda szól, én közlöm vele üljön le bárhová, mert teljesen mindegy, alig vannak a vonaton. A végén helyet cseréltünk, jól megnéztem, kicsit ismerős volt valahonnét, tovább nézegetem könyvet olvas, nézeget az ablaküvegben, látom engemet is figyelget. Majd egy helyen szálltunk le a végállomásnál. Nem történt semmi az utazás során. Eljött a hétfő, kérdezem a netes "barátomtól" akiről kiderült, hogy külföldön él és dolgozik messze északon, hogy milyen könyvet olvasol mostanában? Majd irja, a könyv iróját, nekem erre beugrik, hogy oppá ahaaaa, leirom neki a könyv cimét, erre felkiált TE VOLTÁL ???? ajaj mondom, mi együtt utaztunk közel 100 km-t és csak nézegettük egymást, mikor majd minden nap órákig cseteltünk :-) nagyon mérges volt, hogy nem szólítottam meg stb stb.
Nos a sztoriból is látni, hogy ha két embert a sors össze akar valamiért sodorni akkor össze is fog akár több ezer kilométerről is megmozgat két embert, hogy azonos időben és percben összefussanak :-) nos a mi esetünkben, csak egy vonatot kellett lekésni a fiúnak :-)
ennyi...:-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!