Az öngyilkosság előnyei és hátrányai? Ki hogy látja?
Az élet értelme maga az élet.
Nagy hiba megértés,együttérzés helyett az öngyilkosokat gyávánknak,önzőeknek nevezni !
(János 8:7) ’’Aki bűntelen közületek, az dobja rá az első követ!,,
Ami biztos a lélek hallhatatlan, elfelejteni nem fogunk semmit csak már megértünk mindent magunkkal,másokkal,élethelyzetekkel kapcsolatban. Hogy Isten mennyire nem,vagy igen bocsájt meg ezért –odaát kiderül
Ami biztos odaát nem kell dolgozni,számlákat,csekkeket,törlesztéseket fizetni.
Lélek a túlvilágon I.
Lélek a túlvilágon II.
Lélek a túlvilágon III.
Részlet Bertha Dudde prófétálásából :
Hogy mennyire valóban a Szent Szellem által kapta a közléseket,mennyire egyezik Jézus általi Isteni közlésekkel,azt mindenki döntse el maga.
A szükséghelyzet csak eszköz arra, hogy gondolatban felém forduljatok, hogy a földi életből hasznot húzzatok. Indokolatlanul nem tör szükséghelyzet az emberre. A lelke van veszélyben, és a szükséghelyzet az, amely által kitalálhat ebből a veszélyből. És annál nagyobb veszélybe jut, minél inkább elkeményedik VELEM SZEMBEN, hogy aztán akaratommal dacolva eldobja azt az életet, amit kegyelmem és szeretetem ajándékozott neki a végső megváltáshoz.
Mert a testbe öltözés kegyelem a lélek számára, szeretetem ajándéka, az utolsó lépcső a magasba vezető úton, amire ha rálép, örökké szabad és boldog lesz. A lélek most kevés híján a célhoz érkezett, és ezért felelős a tettéért, ha nem értékeli ezt a kegyelmi ajándékot, hanem elvakult gondolkodásával félredobja.
Ismert előttem az emberi szív minden rezdülése, és ÉN VALÓBAN IGAZSÁGOSAN ÍTÉLKEZEM. Teremtményem gyengeségét számításba veszem, viszont bűnössé válik, ha téves irányú szabad akaratával megterheli magát, tehát ha visszaél vele. Az ember a maga szükséghelyzetét a közbenyúlásával - az öngyilkossággal - nem képes megszüntetni és befejezni. Az életet a túlvilágon folytatni kell. Szükséghelyzetéből nem talál ki, és ezért a lélek mondhatatlanul szenved, amíg ugyanúgy a maga urává nem lesz, ahogyan a Földön is tette, és AHHOZ nem menekül AKI a szenvedés és fájdalmak fölött is ÚR. MERT Ő AZ, AKI GYŐZ a bűn és a halál fölött.
Tanulságos, tényleg. Szerintem Isten nem ítélheti el az öngyilkosságot,mert a lehetőség adott rá. Ha elítélné,nem így teremtett volna minket,hogy képesek legyünk rá.
Legalábbis remélem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!