Miért félünk az élettől?

Nem nézek tévét az LCS egy számítógépes játék bajnoksága, youtube-on nézem. Hidd el tisztában vagyok azzal amiről beszélsz, valóban kemény a helyzet. A jelenlegi nyugati társadalom egy nagyon felszínes, korrupt, haszon alapú rendszer. Az ember ahogy felnő, ahogy beilleszkedik, már kisgyerek korától fogva folyamatosan meg kell felelnie. Aztán érdeklődési kört kell "választania", hobbi, célok, vágyak, kedvenc étel, háziállat, stílus, öltözködés, és persze a szerep kiválasztása (van a vicce fickó, a szószátyár, a csendes visszahúzódó, a nagyokos stb). Aztán ahogy az emberek felnőnek, teljesen hozzászoknak ezekhez a dolgokhoz, pedig az igazi, eredendő én nem ez, ez csak az egó, csak egy adag réteg, ami alapvetően védekezési mechanizmus a külvilággal szemben.

De eredendően mindenki jó, mindenki szabad, csak sérültek, befolyásoltak. Ez van, de a fejlődés lehetősége mindenki száméra ott van. Amúgy gondolj arra, hogy lehetne sokkal rosszabb is. Gondolj a sötét középkorra például. De az még semmi,lehetne SOKKAL durvább is. Az élet nem habos torta, de szép.

Ahhoz, hogy ez a civilizáció működni tudjon, bizonyos fajta emberekre van szükség. Ezeket az embereket a család, az oktatás, a közösségek, a média formázza olyan fogaskerekekké, amelyek beilleszthetőek lesznek a megfelelő helyre. Ez nem valamiféle összeesküvés eredménye, nem találhatsz embereket, akik ezt az egészet ténylegesen irányítanák. Ez a rendszer, a civilizációnk maga alá gyűrt mindenkit, azaz majdnem mindenkit. És bár az emberek szeretnének minél gazdagabbak lenni, ám ha ezt valaki éppen most akarja megszerezni (nem örökség, nem nyeremény), és nem játszik a rendszer szabályainak (nem feltétlenül leírt) megfelelően, hajszálpontosan, akkor soha el nem érheti.

De a kérdésed az életről szólt. Hogyan tudna élni egy olyan ember, aki tulajdonképpen gép, szimulákrum? Mindenkinek egyformának, elidegenedettnek, gépiesnek, eltárgyiasítottnak kell lennie, hogy érvényesülhessen. Ha vannak is még olyan emberek, akik intelligensek, de ők sem értelmesek (különben nem szolgálnák ki a rendszert még több pénzért sem).

Másrészt pedig a haláltól (megsemmisüléstől) való félelem is eredményezhet olyat pszichológiailag, hogy úgy próbál védekezni, hogy nem él, és aki nem él, az nem is halhat meg. Ez igaz is valahol, mert már halott, csak még mozog.

A szabadság, szeretet, élet értelme, a megsemmisülés-halál-élet alapproblémáival az egzisztencializmus foglalkozott leginkább, van ilyen pszichológia is. Tudok ajánlani jó könyveket a világról és önmagunkról.

"Ha vannak is még olyan emberek, akik intelligensek, de ők sem értelmesek (különben nem szolgálnák ki a rendszert még több pénzért sem)"

Mit értesz az alatt, hogy kiszolgálják a rendszert? Szerintem azzal, hogy az ember megtanul együtt élni vele (de közben végig tudatosan figyel) szerintem nincsen semmi gond. Főleg, ha próbál segíteni másokon is. Amúgy, bár értem miről beszélsz, szerintem nem ennyire drámai a helyzet. Meg az is túlzás, hogy az emberek nem is élnek, csak mennek maguktól mint a gépek. Van benne valami, de túlzás. Én is éreztem már úgy, hogy hányni tudnék ettől a társadalomtól. De mostanra már megbékéltem vele. Az például már pozitívum, hogy van benne egy tucat olyan ember, akiket szeretek. Igazából ha jobban megismerek valakit, szinte óhatatlanul elkezdem megkedvelni (vagy sajnálni, szélsőségesebb esetekben). Őrült egy időszaka ez az emberiségnek, de ez van. Ebből kell kihoznunk a legjobbat. Még egyszer mondom: lehetne SOKKAL rosszabb is.

A kiszolgálják a rendszert azt jelenti, hogy ha pénzt és megfelelő ellenszolgáltatást kapnak, akkor bármit megtesznek, nem érdekli őket az, hogy a tevékenységük mennyire káros a többi emberre, vagy akár az egész bolygóra. Azaz intelligensek, de nem értelmesek.

A helyzet a lehető legrosszabb és még rosszabb lesz. De te jól csinálod. Szeretetet kell adni és megtanulni elfogadni, ami az őszinte megismerésen keresztül lehetséges. Igyekezni megszabadulni lehetőleg a legtöbb képzetes ostobaságtól, amivel tömik a fejünket, önálló gondolkodású, értelmes emberekké válni, szabadon és autentikusan élni amíg erre van lehetőség.