Ez természetes?

13 éves, lány vagyok. Koromhoz képest mindig is éretten viselkedtem, emiatt, kiskorom óta mindig, mindenki bántott/bánt. Barátaim alig vannak, de rájuk se számíthatok. Több mint fél éve nagyon rákattantam az internetre. Itt találtam olyan személyeket, akik meghallgatnak és megértenek. Jó, azért van 2 igaz barátom, akik valójában fiúk, de rájuk bármikor számíthatok. Elég sok időt töltök az internet előtt, és már valahogy edzésen sem érzem jól magam a többiek társaságában(röplabdázok). És hozzátenném, hogy egyre sűrűbben rámtör a sírógörcs. A szomorúságot megszoktam, hiszen megérzem ha valami rossz fog történni velem. Már 4× majdnem meghaltam kiskoromban, és születésemkor. Most fogyatékos lehetnék, vagy egyéb rendellenességeim lehetnének, de Hála Istennek nincs. De ha mégis "különleges" vagyok, akkor miért van ilyen keserű sorsom? Tudom lehetne sokkal rosszabb is, hiszen itthon megkapok mindent amire szükségem van, de mégis a magány miatt már sokszor gondolkoztam öngyilkosságon. De mindig az jut eszembe, hogy akkor Isten miért teremtett?! Most biztos jót szórakozhat rajtam... Úgy érzem csak az interneten találok megnyugvást, és nincs már ebből a sötétségből kiút.