Gond van azzal, ha úgy érzem sérthetetlen vagyok mert olyan mintha valaki vigyázna rám?

Nővérem 84-ben halt meg. Rá két évre születtem, mert a szüleim úgy gondolták kárpótlom a veszteséget. Születésem után egy hónappal meghalt édesapám. Édesanyám 16 évesen ezért be is fejeztem a tanulmányaimat és elmentem dolgozni. Aztán lakáshitel. Központi fűtés kialakítása, de leégett. Szerencsétlenségemre közben elég csúnyán becsaptak, így a lakáshitelünket felmondva biztosítás sem volt. Kezdtem talpra állni, megismerkedtem egy lánnyal, aki azóta a menyasszonyom. Van két gyermekünk, de az első rákosan született. 14 hónapja tünetmentes és a második gyermekünk is egészséges. (És az apróbb problémákat ezek mellett nem is sorolnám.)

Sosem jutott eszembe hogy öngyilkos legyek. Nem mondom, hogy nem voltak nehéz pillanataim, de az az igazi depresszió mindig is elkerült. Akármikor nehéz helyzetben voltam, mindig megoldódott, igaz tettem én is érte nem keveset. Nem rinyáltam, hogy nekem nincs ki főzzön megtanultam és a pozitív oldalát néztem, hogy ez még a csajoknak is tetszik. Konyhakertem van minden évben, hisz azt a kis időt amit ráfordítok mindig meghálálja. Nem vagyok hithű vallásos és felsőbb hatalomban sem hiszek, mégis olyan mintha valaki terelgetne egy láthatatlan úton. Ti mit gondoltok?