Nincsen motivációm az élethez. Mit tegyek?
Egyszerűen nincsen motivációm az élethez. Emlékszem.. utoljára amikor izgatottan keltem fel reggelente kb 12 évesen volt,bele voltam buzulva egy számítógépes játékba és még-még játszani akartam :D
Egyszerűen nem érzem az "erőt". Régen marha sokat gépeztem. Vagy azért mert szürkeséget láttam mindenhol, vagy attól láttam szürkeséget. Mindegy. Rájöttem hogy nem pálya, élni kell. Úgyhogy abba is hagytam. Pár év alatt összekaptam magam. Sportoltam, rengeteg személyiség fejlesztő könyvet olvastam, kitágítottam a világnézetem, blabla. Viszont mindig ürességet éreztem. Rengeteg mindenbe fogtam, viszont mindent meg is untam hamar. Nincsen motiváció ami nyeregbe tartana. Vannak előreláthatóan beteljesülő tervek a jövőre, de nincs meg az a pezsgés. Csinálom a dolgom, mert csinálom és kész.
Én viszont szenvedélyesen szeretnék élni. Szerelmes sem voltam soha. Általános iskolában is kinéztem a legjobb nőt, akit véleményem szerint esélyem sincs megszerezni, mert "mindenkinek van valaki".Viszont sosem gondoltam komolyan a dolgot.
Nem nézek ki rosszul, bármikor szerezhetnék barátnőt, de nem látom értelmét. Úgy érzem csak még jobban lefárasztana, ahogy a többi emberrel való interakció is. Egyszerűen nem élek szenvedéllyel és ez bosszant.
Nem vagyok rosszkedvű sem, egyszerűen csak felemészt a közöny.
A maximalizmust tiszta szívvel hívhatnám meghatározó személyiségi jegyemnek. Hiába csinálok valamit jól, akkor is azt látom amit még nem tudok. Lehet ezzel függ össze a dolog? Félek kilépni a komfortzónámból hogy tényleg odategyem valamibe magam, mert megrettent az elbukás lehetősége? Franc tudja, már sok lehetőség volt terítéken. Ez most csak úgy beugrott.
Veletek volt ilyen? Céltalanság, ambíciók - szenvedély hiánya... hogyan lehet ezen felülemelkedni?
Sajnálom ha kicsit nehezen érhető, de természetesen idő közben attól is elment a kedvem hogy feltegyem a kérdést. Már csak dacból nyomok rá a "kérdés kiírására".
F/19
Érdekes amit az első mond. Bár én kiegészíteném annyival, hogy nem biztos hogy pont a lovaglás lesz most a te világod, de a lényeget szerintem megfogta. Ha eleve szenvedélyes típus vagy és hiányolod ezt az érzést, akkor kell hogy legyen valami amin keresztül meg tudod élni, csak még nem találtad meg.
Én is maximalista vagyok, ismerem azt az érzést, hogy valamit vagy csak szívvel-lélekkel csinálok, vagy abszolút sehogy. A kudarcfélelem, a teljesítménykényszer, a versengés nálam borzasztó erős. Megtanultam magamról, hogy nekem, mint maximalistának olyan célkitűzések kellenek az életembe, amelyekkel bizonyíthatok.
Talán ez hiányzik az életedből. A bizonyítás, a dicséret, a büszkeség. :) Találnod kell valamit, amihez eleve valamennyi adottságod van (tehát nem fenyeget az átlagosnál nagyobb esély a kudarcra), de képezheted magad benne szóval mindig ott lehet előtted a következő lépcsőfok, amit elérhetsz. Bármilyen hobbi, sport, művészet, tudományterület ami érdekel... Hiszen ha elrágódsz ezen, nem lehetsz felszínes, meg kell, hogy legyen az a dolog, aminek őszinte szenvedéllyel ásod magad a mélyére. :)
Drukkolok hozzá. ^^
Kedves első-harmadik: lehet, hogy nekem az akrilfestés, a hegedülés vagy a kutyás agility a szenvedélyem, de direkt nem írtam konkrétumot a kérdezőnek, mert nincs általános recept. Amitől én úgy érzem, hogy élek, az lehet hogy neki tök semmis.
Persze, kipróbálhatja a lovaglást, de akkor már menjen el kapásból karatézni, mert egy ismerősöm abban találta meg a testi-lelki-szellemi egyensúlyát, egy másik barátom a kardvívásra esküszik, egy harmadik zenét szerez, a negyedik verset ír. Talán neki főznie kéne vagy gördeszkáznia. Minden lehetőség többrétű, a lényeg az egyedi élmény átélése. Az ÖNmegvalósítás ÖN-kérdés. A direkt tanács önkényes. Most az ő dolga megtalálni az élményt, amitől élni érzi magát.
Köszönöm a tanácsokat. Ültem már párszor lovon, egy tenyésztőnél laktam egy évig. Aranyos jószágok, de sajnos engem tényleg nem fogott meg :) Viszont megértem, hogy miért lesz valaki a rabja. Testi-lelki kapocs az állattal, meg minden :)
"Én is maximalista vagyok, ismerem azt az érzést, hogy valamit vagy csak szívvel-lélekkel csinálok, vagy abszolút sehogy. A kudarcfélelem, a teljesítménykényszer, a versengés nálam borzasztó erős. Megtanultam magamról, hogy nekem, mint maximalistának olyan célkitűzések kellenek az életembe, amelyekkel bizonyíthatok. "
Ezzel nagyon telibe trafáltál. Nálam is csak akkor indult be egyszer kétszer a pezsgés mikor adtam egy kis teret a világi ötleteimnek a fejemben. Csak a logikus elmém mindig lebeszél róla.
Próbálja az ember becsapni magát hogy őt nem érdekli az elismerés.. de hát na. :)
Sokszor én is ott ragadtam le, hogy kell valami cél az életben. Amitől minden nap izgatottan várod az ébredést, hogy mehess és csináld. Ezt nem találtam még meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!