Jó irányba haladok?

Olyan ember vagyok, hogy mindent meg akarok tapasztalni, hogy én igazan és hitelesen ítélkezhessek minden fölött és ne hamis elveket valljak. Ez a dolog hajt. Mint egy orvos, aki kutatás céljából kipróbál dolgokat, a hatás ismeretének érdekében, mert olyannal nem foglalkozhatsz, amit nem ismersz, én pedig az egész élethez így állok hozzá, a jó és rossz dolgokat is beleértve. Volt kb. fél év az életemben, ami a züllésről, pasizásról, bulizásról szólt. Nyilván hajtott a kíváncsiság, meg hogy "menőnek " érezzem magam, illetve a fenti ok, mert általánosítva vagy ezt csinálja valaki vagy mélyen elítéli. És nem ítélek el valamit csak úgy. Úgyhogy ha már csináltam, akkor nagyon durván. Nem megyek bele a részletekbe mert a KÉRDÉS szempontjából nem szidásokat várok. Tehát úgy érzem kinőttem ezt is. A pasizást ugyan megbántam, de nem lennék ott gondolkodásilag ha nem történt volna meg, de már nem is akarok így kavarni emberekkel. Rájöttem, hogy pont nagyon jól érezni magad a piától jobbb mint seggrészegre inni magad. A cigiről is gondolkoztam, hogy leteszem, egyedül a státusszimbólumsága miatt hagyom meg (tisztában vagyok vele hogy felesleges és rossz, de ez egy másik téma).

Tehát tapasztalatok, új dolgok, kíváncsiság. De kezdtem nagyon leromolni. A nem-ilyen barátaimmal elkezdtem bunkón viselkedni, mert nem tudtam elviselni, hogy más vagyok, mint ők, és rosszul éreztem magam, hogy velük kell legyekminden nap a suliban. De elfogadtam a helyzetem és semmi problémám nincs velük. Próbálok kedves lenni, viszont nem megjátszani magam, a csipkelődő, éles, őszinte modoromat megtartani, de nem taplónak lenni.

Alapvetően művészlélek vagyok, mindenki azt mondja hogy milyen különleges, egyedi vagyok, és én is eléggé különbözőnek érzem magam a többi embertől és ez főleg az élethez való hozzáállásomban tükröződik, és ez most nem egy kamaszkori nyál hogy "másik bolygóról jöttem", mert nem vagyok nyámnyila, személyiségre nyitott vagyok, de aki megismer az mind mondja, hogy más vagyok. És én is így állok hozzá magamhoz és a világhoz. De ezt is elfogadtam és az előnyömre próbálom tenni. Tehát járok egy színház-klubba (komolyabb, tehát nem falusi színjátszókör), ezáltal gyakran jutok el színházba, tehát a színházat "kimerítem" ahogy lehet. Főleg, hogy hasonló dolgokkal akarok később foglalkozni. Van rajztehetségem, ami ugyan nem olyan jó hogy felvegyenek egy olyan egyetemre, de megéri fejleszteni-beiratkozom rajz tanfolyamra is-ez most csak a pénztől függ, nem az elhatározástól. A züllés előtt sokat olvastam, most ezt is visszahoztam, elkezdtem újra értelmes regényeket olvasni. Mindig is voltak írói ambícióim, ezeket is tervezgetem, fejlesztgetem. Próbálok tájékozott lenni, mindennap elolvasom pl. a metropolt. A pszichológia a másik kedvenc dolgom és folyamatosan olvasok a témában könyveket. Szeretnék szerelmes lenni, és egy komoly kapcsolatot. Azon vagyok, hogy ne mástól várjam hogy boldoggá tegyen, hanem egyedül is megálljam a helyem. És már hetek óta kiegyensúlyozottnak érzem magam, magabiztosnak, hogy jó amit csinálok (ami jó mert pl. tavaly ilyenkor kb. depressziós voltam). Nem vagyok a suli sztárja, de azért sok barátom van, így sok időt töltök velük is. Nem leszek stréber, a fenti dolgokat építem be az életembe. Ugyanúgy eljárok hetente bulizni, de helyette az adott társaságra koncentrálok annyi pia mellett amennyi épp elég és természetesen a pasikat elfelejtem így buli szempontjából. Mit gondoltok, jó irány ez? El lehet fogadni hogy ha már megváltoztam, de volt egy ilyen múltam ? Úgy érzem minden rossz amit csinálok, egy magasabb célnak áldozat, ami az hogy igaz emberként éljem az életem. Sok filozófiai szöveget olvastam még régebben, és rájöttem, hogy nem vallhatom csak úgy mások szavait, és dönthetem el tapasztalat nélkül mi jó és rossz, meg amit a társadalom belém manipulált, hanem saját nézetet kell kialakítanom, mind hit mind világnézet, minden szempontból. Tehát midnenbe belevetem magam, átélem, úgy mint mindenki más, majd "kinövöm" és teljesen tiszta szemmel átlátok az egészen.

16L