Tényleg én vagyok szívtelen és kegyetlen ember?

Gyerekkoromban folyamatosan megaláztak, kihasználtak. Folyton csak adtam az embereknek és ez mindig átment kihasználásba.

Ha te folyton adtál volna és önzetlen lennél, akkor az adás lételemeddé vált volna, és nem hangsúlyoznád ki.

Nem vagy adakozó, csak kifelé mutatod, mondod és muszályból teszed, de nem szívből. Aki szívből adakozó ember, az egyrészt természetes módon teszi, másrészt a lételeme és nem hangsúlyozza sosem nem mondja, hanem teszi a dolgát önzetlenül.

Neked nálad az adás muszályból van, mert folyamatosan hangsúlyozod.

Magyarán ez nálad nem egy természetes eleme a karakterednek, hanem védekező mechanizmus mert nem tudtad feldolgozni azt, hogy egyesek bántottak amikor még túl naív voltál (elhitted, hogy többet nem csal meg stb). Akkor ez valóban nem normális. Az élet meg nem csak megcsalásból áll, és attól, hogy te nem támogatod más afférjait, még azon kívül lehetsz vele jóban.

Az a probléma a módszereddel, hogy az eredmény 100% megjósolható. Mivel egyik ember sem tökéletes, ezért teljesen biztos, hogy egy idő után kiderül róla valami amit te nem tudsz efolgoadni.

Az azonnal minden kapcsolatot megszakítással én sem értek egyet sok helyzetben.

Nekem is volt olyan, hogy egy nagyon jó barátomat mindennek elmondtam, mert nem válaszolt semmilyen megkeresésemre, telefonja "nem kapcsolható". Nyilván akkor is mondtam ilyet, hogy "én aztán soha többé nem hívom fel".

Aztán felhívott, elmondta, hogy miért nem reagált semmire, és ezerszer bocsánatot kért. Mivel teljesen logikus volt a dolog, és ha nem lettem volna neki fontos, akkor nem hívott volna fel, ezen okból gondolom nem is hazudik nekem, ezért nyilván semmi okom nem volt tovább haragot tartani vele. Ahogy leírtad: "nagy békülés", és megmaradt a több, mint 10 éves, gimi óta tartó barátság :)

Te egybitesen gondolkodsz, de a társas kapcsolatokban, ahol szubjektív tényezők is szerepet játszanak, szinte soha semmi sem annyira egyértelmű, mint a számítástechnikában az 1 vagy a 0.

Sok éremnek két oldala van, rengetegszer nem tudod, hogy mi van a másik oldalon.

A szeretet és a törődés nem csak a tökéletes embereknek jár.

Hogy a te hibád-e, hogy így viselkedsz? Nyilván a tiéd, hiszen te vagy te :D

Mondjuk pont a fentiek miatt, ez nem feltétlenül hiba. Te ilyen vagy, és kész.

Sokan (velem együtt) nem tudnak és nem is akarnának huzamosabb időt eltölteni egy ilyen ember mellett, mint te. Bár földhözragadt, racionális elme vagyok, empátiám azért van, és nem szeretem, ha a másiknak annyira nincsen, mint neked.

De ez nem baj, látod még barátod is van, aki elfogad így :)

Még egy ami eszembe jutott:

Egy valóban adakozó ember, az nem várja meg, hogy kérjenek, az magától észre veszi a körülötte lévőket és ha módjában áll az ismeretleneket is. Az nem akkor hivogatja a telefonján az adakozó számokat, amikor nyomját a segitségkérést, hanem az ha van 2 Ft-ja, akkor 1-et oda nyom a másik kezébe. Vagy ha úgy itéli meg a helyzetet,hogy nem fogadná el a másik ember a pénzt, akor bevásárol pl.(most jobb példa nem jutott eszembe)

Egy önzetlen adakozó ember nem PR-es adományozó cégekhez fordul, hanem önmaga teszi a dolgát.Nem érdekli a társadalmi megitélés, nem érdekli semmi, sőt leginkább incognitóban cselekszik.Pl. Egy idős néniről tudja, hogy éhezik, és egy teli zacskó élelmiszert (frisset) letesz az ajtajai elé, amikor teheti, névtelenül.Vagy tudja, hogy egy gyereknél nehezebben vannak a szülők, mert elvesztette akármelyikük a munkáját, akkor pllusz egy szendvicset csinál és a gyereken keresztül átnyujtja. De ezer példát tudnék mondani.

Érzed a különbséget?

Szerintem előttem már nagyszerűen leírták a dolgokat. Még annyit tudnék hozzáfűzni, hogy engem is hasonlóan aláztak egész fiatal koromban, otthon, suliban, mindenhol, ahol csak értek, a nevem pedig kuss volt. Most próbálom "kompenzálni" ezeket a sérelmeket, mégsem tudok veled teljes mértékben azonosulni.

Te leginkább az egyik rokonomra hasonlítasz, akit ugyan nem neveznék kegyetlennek, de borzasztóan végletekben gondolkodik, és ezzel a másik agyára megy. Sopánkodik, hogy ilyenek meg olyanok az emberek, és hogy ő soha többet nem beszél senkivel, közben meg kb. szívességet tesz ezzel, mert úgy menekül tőle mindenki.

Szerintem amiket felsoroltál magadról, azok nem erények, ne legyél büszke magadra. Oké, legyen gerinced, de ez azért túlzás. Értem én, hogy szinte sajnos mindenkiben csalódik manapság az ember, de ettől én miért savanyodjak be...?