Ez normális dolog 18 évesen?

Na hát kezdem ott, hogy kora érő típus vagyok/voltam. Általában mindent vagy előbb éltem meg mint a korombeliek, vagy teljesen másképp. Tipikus különc voltam kb. 15 éves koromig, de aztán ott jött az első nagy szerelmem és minden megváltozott, népszerű lettem, nagyképűbb, és nőként viselkedtem, úgy is tekintettek rám az emberek, külsőleg is úgy néztem ki. Aztán amikor szakítottunk a barátommal nem állt meg az élet, jöttek a többi pasik egymás után, és nem álltam meg egészen egy évvel ezelőttig. (Nem feküdtem le mindegyikkel, 3-szor voltam boldog és éreztem, hogy szerelmes vagyok, és 1-2 hónap után velük. Lehet, hogy sok, de ez van, nem bántam meg, mert tényleg boldog voltam.) De itt a lényeg, hogy mindenkit hülyítettem, idősebbeket, fiatalokat, akit csak lehetett és csak amíg azt éreztem, hogy az illető sem gondolja komolyan velem. Egy ideje komoly kapcsolatot akartam, de most hirtelen rájöttem, hogy nem akarok felnőni és olyan kapcsolatot. Én itt akarok maradni, tininek, folytatni az utcán ivásokat, kocsis helyett deszkás srácba beleszeretni, és mindent ami a tiniknél van. Szerintem ez attól lehet, hogy nem éltem meg rendesen a tinédzser koromat. De nem vagyok az a tipikus "méhkirálynő", úgy gondolom elmondhatom magamról, hogy jól nevelt vagyok, kicsit alternatív, írok, olvasok, tanulok. Véleményeket várnék, hogy mit gondoltok erről, mitől lehet ez most hirtelen. Elnézést a kisebb regény, meg a "hülye" megfogalmazás miatt.(Próbáltam minél rövidebbre fogni:D)