Miért a tinédzser kor a legszebb?

16 éves fiú vagyok.

Mióta tinédzser lettem, frankón minden a feje tetejére állt az életemben.

Nagyon szeretnék már túl lenni a pubertáson, mert már elegem van a bizonytalanságból magamban szemben, az érzelem és hangulatingadozásokból.

Teljesen össze vagyok zavarodva, néha már úgy érzem, hogy megőrülök.

És persze ezzel a gyönyörűségesen szép korral jött a meggondolatlanság is.

Közel 1 évnyi kínszenvedés után, elmondtam a fiúnak, akibe szerelmes voltam, hogy a fiúkat is szeretem, és totál belehabarodtam.

Aztán ebből hatalmas galiba lett, és erre még temérdek probléma jött.

Ma már antidepresszánst és szorongásoldót szedek.

Valóban fantasztikus ez a pubertáskor..

Azért mondják ezt, mert ilyenkor rendelkezik az ember a legnagyobb szabadsággal a legkevesebb felelősség ellenében.

Szabadsággal, mert nagyon sok minden kipróbálhatsz és ki is kell próbálnod, hogy végül eldönthesd, kivé szeretnél válni. És közben viszonylag kicsi rajtad a felelősség, mert a társadalom elnézőbb egy kamasszal, és mert (jó esetben) van mögötted egy támogató közeg, amelyik engedi, hogy elkövesd a magad egészséges tévedéseit, anélkül, hogy valóban megsérülnél.

Ez persze az ideális eset. És mindig megvan az árnyoldala is.

Az identitáskeresés nagyon kemény harc, az ember bizonytalan, változékony, az első saját döntések néha visszaütnek, az emberi kapcsolatok és az érzelemvilág egyre bonyolultabbá válik, és persze ott van a csapongás az álmodozás és az ébredő racionalitás között...

22 vagyok, és valamilyen szinten most zárom le ezt a korszakot. Költözés, egyetem előtt állok, és rettegek tőle.

Most jöttem rá, hogy bármennyit szenvedtem 15-19 évesen, soha nem rendelkeztem és nem is fogok többé annyira szabadon rendelkezni magammal, mint akkor.

Innentől felelős vagyok magamért. És komolyan elbukhatok, és akkor soha nem fog elkapni már senki.