Ha választhatnátok, ti hogyan/mikor halnátok meg/illetve hogyan semmiképp?
Tudom kicsit morbid a kérdés, de szerintem páran már elgondolkoztunk rajta, főleg nagy filmek után, hogy mégis, hogy NEM akarnátok meghalni, vagy mi lenne még elfogadható?
Csak, hogy példát írjak:
Számomra az szinte teljesen mindegy mikor halok meg, csak valami fontos dologért tegyem, tehát önfeláldozó jellegű legyen, vagy pedig ne legyen teljesen értelmetlen balesetszerű halálom.
Ahogy semmiképp nem akarok meghalni: valami balesetben, vagy pedig betegségben (tehát rák, AIDS).
Nektek mi erről az elképzelésetek?
Hősies halál?Na ez már valami.És a fősies halál milyen kell ,hogy legyen olyan Krisztusi vagy olyan akciófilmes vagy dicapriós titanikos ?Mindenki emlékezzen rá vagy ne?
Az én hősies halálom amit az emberekért tennék talán egy politikus bűnöző kamikaze nagy tömegek előtt történő megölése lenne ha tudom de lehet hogy nem tudom.Valószínű úgy vonulnék be a történelembe mint valami terrorista és pátoszra emelném vele azt a férget,és mi változna semmi ,tehát a hősies halál nézőpont kérdése és ha valakinek úgy kell meghalnia és bátor és vállalja a sorsát akkor megkapja egyébként meg marad a nyuggerotthon és az infúzió jobb esetbe egy jól megszokott ágy némi esti tea és utána a nagy utazás.Bakker ha van túlvilág akkor aki álmába hal meg és ott ébred a legszebb halál lehet :)
Én maximalista vagyok.
Ha rajtam múlik, akkor a sejtjeim maximális osztódási számát elérve (Hayflik) a lehető legtöbb évet megélve. Majd párnák között, ágyban, a szeretteim között, végelgyengülésben, amely a szív izom gyengeséget jelent (nem szívroham) a végső öregségben mondjuk 90-100 év között valahol. Csendben elszunnyadni, akár nappal-akár éjjel, bár lehet hogy jobb nappal. Egy utolsót pillantani a napsütésre, egy szép fára vagy virágra....ablakban táncoló fények mellett...szó szerint "elhervadni". És azt mondhassam a végén, hogy benne volt amit akartam és kimaxoltam.... jöhet a next life....és akkor elhagyom a testem.
De durva 9 éven után újraolvasni mit írtam :D (#6)
Azért annyit változott a véleményem, hogy eszem ágában sincsen semmilyen csatában, harcban meghalni :D Borzalmasan rémisztő lehet.
Még mindig a váratlan/hirtelen haláleseteket érzem a legtragikusabbaknak. Fiatalon egyáltalán nem akarok meghalni, sehogy sem tartom elfogadhatónak. Valami eutanázia féleséget időskoromban elfogadnék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!