Iszonyatosan utálom a cigányokat. Mit lehetne ez ellen tenni?
Üdv! Én egy 23 éves magyar fiatalember vagyok. A szüleim egyáltalán nem tekinthetőek rasszistáknak, számukra ugyanis csak jó és rossz ember van, s hát ennélfogva kizárt dolog, hogy belém lenne nevelve a gyűlölet, amit a cigányok iránt érzek.
De mégis. . . ha csak meglátok egy cigány embert, pláne egy férfit, harag és düh kerít hatalmába, aminek nem igazán tudom az okát. Irritáló hatást gyakorol rám már a látványuk is. A helyzet egy idő után tovább romlott, mert már nem csak a cigányokat utálom, hanem azon magyar vagy más nemzetiségű embereket is, akiknek a beszédstílusában, viselkedésükben cigány jegyeket vélek felfedezni.
Istenigazából soha nem történt velem olyan dolog, ami megmagyarázhatná ezt az utálatot. Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy mire fel ez az ellenszenv, alighanem a pocsék magatartásukkal, a bűnözői hajlamosságukkal, a kizárólag maguknak köszönhető életkörülményeikkel, a higiénia hiányosságaikkal, valamint az iskolázatlanságukkal takaródznék. És az a legrosszabb az egészben, hogy a lelkem mélyén én magam nem is érzem azt, hogy bűn utálni a cigányokat. Mintha csak egy rossz és elbagatellizálható emberi tulajdonságom lenne. Mit gondoltok erről?
Rühellem az összeset. Nem dolgoznak, 12 évesen szülik a fattyú kölyköket, akiket szintén mi tartunk el.
Dehhhogy van normális cigány. Alakoskodó annál több, jó színészek. Jajj én más vagyok, dolgozok , nem putriban élek. Ahhh. Kibújik ott a szög a zsákból előbb - utóbb. Bennük van az aljas vér, hiába mond akárki akármit. Gyűlölöm az összeset. Ki kéne őket irtani, kivétel NÉLKÜL !
Megjárták már a magyarok ezekkel a jajj én nem vagyok olyan , normálisan dolgozok, nem putriban élek cigányokkal is. De pont olyan vagy, még egy fokkal olyanabb, mert ha nem putriban élsz, akkor már áthúztál, megloptál annyi embert, hogy telik egy normális lakásra.
Ki kéne irtani a fajtáját
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!