Ha kb. minden szokásomat máshogy csinálom, mint az emberek általában, az nem gond?

Például nem bírok csak fél órával indulás előtt kelni, mert képtelenség, hogy annyi idő alatt összeszedjem magam. Kell egy - egy és negyed óra.

Vagy egyedül futok, mert nem motivál, hanem demotivál, ha valaki gyorsabb nálam és jobban megy neki.

Máshogy osztom be a tanulást: inkább több napon kevesebbet, mint kevesebb napon többet.

Nem abba a kocsiba szállok a BKV-n, ami a legközelebb lesz a lépcsőhöz, hanem ahol legkevesebben vannak.

Úgy állítanak be, és talán csak emiatt úgy érzem magam, mintha egy heppes vénember lennék.

Közben csak máshogy áll kézre, máshogy kényelmes, illetve nem mindig a leghatékonyabb és/vagy leglustább, hanem sokszor a kellemesebb utat választom.

Úgy érzem magam, mint egy heppekkel teli nemnormális, közben az én szemszögemből a többiek is ugyanúgy ragaszkodnak a saját elveikhez, idegesek, ha nem tudják úgy csinálni, ahogy megszokták és nem tűrik, ha megszólják őket. Ebből a szemszögből ők is kényszeresen ragaszkodnak és én is, csak én olyasmihez, amivel egyedül maradok.

Nem tudom, baj-e, bajra utal-e vagy bajt szül-e, hogy én mindig a kellemes utat választom.

Megintcsak: az én szemszögemből ugyanolyan rögeszmés lehet mindig a lustább utat választani, mint mindig a kellemesebbet.