Nagy baj van velem?

Megmondom őszintén, nem tudtam milyen címet adjak ennek a kérdésnek. Igazából ez "nagy baj" nem tudom, hogy velem van, vagy pedig a világgal, úgy értve, hogy nem vagyok kompatibilis vele. Bár, ha ezt nézzük, akkor megint ott tartunk, hogy velem van a baj.

Nem is tudom, hol kezdjem. Diszfunckionális családban nőttem fel. Nem tanította meg senki, hogy mit jelent saját magunkat szeretni, megbecsülni, és úgy érzem, hogy ez még mindig kihat rám. Mindent magamnak kellett "összeraknom", és ezért eléggé sajátos a világlátásom és a véleményem. Sokan mondják, hogy nagyon ritka, hogy valakinek ilyen stílusa van, és mennyire jó, hogy önálló, eredeti gondolataim vannak, és mindent szépen logikusan le tudok vezetni, de aztán meglátják a korhadozó, betegeskedő gyökereket a mélyben, és egyszerűen kiállhatatlanná válok számukra. Hiába próbálok beszélni az érzéseimről, vagy önsajnáltatásnak veszik, vagy pedig hisztinek, pedig csak arról szólna az egész, hogy értelmesen megbeszéljük, hogy engem mi bánt, és, hogy őt mi bántja, hogy értette az adott dolgot, de nem megy. Kóválygok. El vagyok tévedve, egyszerűen nem találom a helyem. Folyton válaszokat keresek, de csak egy szorító, préselő érzés van itt a mellkasomban, és nem tudom legyűrni. Szeretetéhes vagyok, de nem tudom enyhíteni ezt az érzést, mert hiába szeretek, nem tudják viszonozni a nők. Ezzel nem azt mondom, hogy ők a hibásak, mert valahogy nem tudom elvárni, hogy szeressenek, de nem tudom miért van ez, és fáj. Tisztában vagyok azzal, hogy tökéletlen ember vagyok, ugyanakkor látom az értékeimet, jó tulajdonságaimat is. A külsőmmel is meg vagyok elégedve, nem arról van szó, hogy hibás lenne az énképem. Egyszerűen csak azt érzem belül, hogy valami hatalmas baj van, de nem tudom, hogy konkrétan miért.

Édesanyámat, vagy a testvéremet szerette, tőlem meg félt. Olvasgattam itt a kategóriában kérdéseket, és szokták ilyenkor javasolni, hogy vegyen az ember egy kutyát. Nos, én örökbe fogadtam egyet, de ő sem szeretett. Sosem jött oda hozzám, legfeljebb akkor, ha ennivaló volt nálam. Próbáltam kifejezni neki, hogy én szeretem őt, de ő sem értékelte, egyszerűen semmibe vett, pont, mint a legtöbb ember. Elhiszem én, hogy sok hibám van, hogy félek, vagy, hogy kishitű vagyok, de én csak megértésre vágyom. Úgy érzem, ennek hiányából fakad minden, de mindenki mintha csak az okozatot, az eredményt nézné, nem pedig az okot.