Normális, hogy ilyen a testvérem?

A 40 éves bátyámról van szó. (Én 20 vagyok, f.) A nyugdíjas szüleinknél lakik még mindig, pedig több, mint fél millát kap nettó már vagy 10 éve, alig költ bármire is, a kocsikat is csak nézegeti a neten, de egyszer sem szánta még rá magát, hogy vegyen egyet, akár használtan, és ennek már vagy 5 éve...

A pénzét max. eljátssza idióta focifogadásokon, de focit sem néz, nemhogy még rajongó lenne.

A lényeg, hogy láthatóan annyira hiányzik neki egy mindennapos érzelmi töltet, amit itthon szeretne megkapni, mert fél elköltözni és az életben megtalálni azt, hogy ha tőlünk nem kapja meg, nem látja, hogy szorong valaki, fél, a normálistól jóval másabb egy családtag, akkor 1-2 hét és ő lesz ilyen.

Kicsit kiszámíthatatlan, de elég nyugodt ember itthon. Viszont ha mindenki úgy jön haza, olyan fáradtan a munkából, hogy semmi ereje és kedve őt szórakoztatni, akkor elég hamar és könnyen, mintha "ki lehetne őt lökni" ebből a berekedt, unott, kiélt stílusból.

Nem válaszol ha kérdezik, még befordultabb lesz és még furcsább.

Az ellentétek ennyire csak nem "lökhetik el egymást"...

Hiába kérdezzük olyanokról, hogy miért lakik még mindig itt, mindenkinek mást mond. Mindenkinek olyat, amivel a legkönnyebben lerázhatja a másikat.

Hogy lehetne kiküszöbölni azt, hogy ha nem kapja meg az érzelmi töltetet tőlünk, amire szüksége van (hozzáteszem, nem mellékesen ez a normális elvárástól, normális emberekétől nagyon eltérő "érzelmi töltet"), akkor beteg dolgokat magyaráz, baromságokat talál ki, eléggé sértő és fájó dolgokat szól oda másokhoz, a húgát is csak a tönkrement kapcsolatával tudja piszkálni... anyámtól lenyúlja a borát, mintha ő lenne a szent, a lovag, a megmentő, aki tudja, hogy kinek pontosan mi kell...

Furcsa egy ember és nem tudom, mit lehetne tenni az ellen, hogy ne érezze magát ennyire magányosnak és rosszul azért, mert normálisan viselkednek "érzelmileg" a körülötte lévők.

Komolyan, mintha csak az szúrná a csőrét, hogy nem ő a leghidegvérűbb és legnyugodtabb egy közösségben... komoly gondjai lehetnek, de nem tudunk róla semmit, ő meg egy szót sem szól, és ez még a jobbik eset. Máskülönben meg mint írtam, mindenkinek mást dumál be... egyszerűen mintha félne kimutatni a valós érzelmeit.

Most is olyanokon töri a fejét, hogy az HÉTMÉRFÖLDES CSIZMA. Csak pár szót vág a másikhoz, de az mindent elárul. Tele van pénzzel, szóval meg se érezné a veszteséget, az hétszentség. 2-3 csöves kis c*gányt le akar fizetni, hogy kapjanak el és kicsit "agyaljanak meg". Hogy aztán hátha elkezdek rettegve bolond dolgokat magyarázni itthon meg teljesen máshogy járni-kelni, csak hogy lássa a szememben a félelmet. Valamit. Valami mélyebb ÉRZELMET. Mert neki ez hiányzik. Hogy másokban lásson mélyebb, erősebb érzelmeket. Anélkül unalmas az élete.