Ti megbocsájtanátok apátoknak?

18 éves vagyok. Idén érettségiztem, "felnőttem". Sportoltam, elkezdtem kitanulni a szakmám, kialakult egy stílusom, zenei ízlésem, van barátnőm. Apám ezekről semmit nem tud. Megkockáztatom, azt se tudja, hogy hány éves vagyok. Nagyon kicsi voltam, mikor elhagyott minket. Voltaképp sosem voltak összeházasodva a szüleim, de régen szerették egymást, aztán jöttem én, de sajnos apám lusta ember volt, sokszor ivott. Persze ezt ne úgy értsétek, hogy erőszakos ember volt, inkább csak link. Talán még az óvoda elején volt, hogy néha-néha átjött, játszott velem, láttuk egymást, néha ellátogattam hozzá, vagy apai ágon nagyszüleim telkére, de utána szinte teljesen megszakadt a kapcsolat. A gyerektartást sosem fizette ki rendesen, amiért bíróságra is elment édesanyám, azonban ott nem sajnálták a pénzt. Kb 3 éves korom óta sosem vett nekem ajándékot szülinapra, névnapra, karácsonyra, húsvétra, vagy mikulásra. Fel se hívott. Illetve pontosan 3 alkalommal hívott, abból ha jól emlékszem 2 volt karácsony. Háromszor találkoztam vele. Egyszer édesanyámnak sürgősen be kellett mennie a kórházba, mert nagyon elkezdett vérezni egy seb a lábán, erre apám átjött, taxit is szerzet neki, és ő vigyázott rám, a másik pedig mikor nagyon beteg voltam, és el kellett menni a belvárosba vmi orvosi ügy miatt, de mindenki dolgozott, és ő vitt engem. Harmadjára 2 éve találkoztam vele, az utcán. Ha nincs épp velem édesanyám, el is mentem volna mellette, annyira nem ismertem meg. Azt ígérte, hogy húsvétkor felhív, elmehetünk vmerre együtt, de nem tette. Egész életemben mindig azt mondtam, hogy utálom az apámat, alkoholista, utolsó alak, hogy ennyire nem érdeklem. Ahányszor lelki bajom volt, mindig azt mondtam, hogy gyűlölöm őt, ő tehet róla, hogy szenvedek, miatta élek, minek kellett ez, ha a továbbiakban ennyire elhanyagol? Aztán egyszer előkerültek videók a családról, és ahogy néztük őket, néhány helyen feltűntem én is. Keresztelő, szülinap, és ott volt az apám, és játszott velem, és arra gondoltam, hogy mindig őt hibáztatom, ha rossz volt valami, de a boldogságért, és a jó dolgokért, sosem mondtam, hogy köszönöm apámnak, hogy élek, és megtörtént velem, mert nélküle én se lennék. Ti hogy állnátok hozzá? Utálnátok? Megpróbálnátok vele kialakítani egy kapcsolatot? Vagy csak felejtsem el, mintha halott lenne, tartsak meg egy jó emléket róla, de én se foglalkozzak vele a jövőben, ahogy ő se velem a múltban?