Mindenben kilógok a sorból, fogok valaha változni?
Azt mondják néha, hogy szándékos ellenkezés. De igazából tuti nem. Válthatta ki ellenkezés azt, hogy ilyen lettem, ezt nem tagadom. Viszont mostmár tuti nem az. Nem azért olvasok X fiús dologról a neten egy regény olvasása helyett, hogy direkt kilógjak a sorból, hanem mert az köt le. És sajnálom, hogy az köt le.
Elég nagy fájdalmat okoz bennem, hogy semelyik társaságban se lehetek igazán önmagam, és sehol se érzem jól magam egy napnál tovább.
Olyan dolgok érdekelnek, melyek körülbelül senkit, legalábbis az azonos neműek között. Itt nem egy-két furcsa érdeklődési körről van szó, hanem arról, hogy az ÖSSZES emberi érdeklődési kör hiányzik belőlem, és van helyette legalább annyi fiús/furcsa.
Nincs bennem közösségi szellem. Például ha vagyunk valahol, nekem legalább annyira számít a hely meg amit csinálunk, mint az emberek. Ha nem jobban...
Nem tudok úgy szórakozni, mint mások. Ahogy én szórakozom, az másoknak nem az, másoknak unalmas vagy nem pihentető.
Ami általában egy embert motivál, az engem visszahúz. Ami másokat visszahúz, az engem motivál.
Már az, ahogy felkelek, ahogyan készülök, ahogy tömegközlekedek, az eltér attól, ahogy bárki más csinálja. Arról nem is beszélve, hogy miről olvasgatok a neten, hogyan osztom be a tanulást
Van egy norma, tehát adott, ahogy a többi ember csinál valamit/gondolkozik valamiről. Mindenki esetében eltér ez, kvázi tűréshatár van. Namost, én vagy nem is gondolkozom egyáltalán arról / csinálom azt, vagy teljesen máshogy csinálom, tehát én alkotom a dolog negatívját végeredményben.
Folyamatosan kérdezgetik, miért csinálom így, miért gondolom így, hogy lehet így csinálni/gondolni? Nem lesz jó, csináljam úgy, ahogy kell. Nekem se jó így, csak nem veszem észre.
A legrosszabb, hogy minden egyes lépésemre, vagy akár minden egyes pislogásomra tehetnek megjegyzést.
Fogok változni? Így nem akarok hosszú életet megélni.
Egyrészt tudom, hogy sose fogom elfogadni magam, viszont az is kérdéses, hogy megoldás-e. Nagy önbizalommal is a műveletlen, unalmas témákkal rendelkező, furcsa ember leszek, akinek a legtöbb heppje, furcsa szokása van és még nem is érez eléggé....
20/L
válasza:" Nagy önbizalommal is a műveletlen, unalmas témákkal rendelkező, furcsa ember leszek, akinek a legtöbb heppje, furcsa szokása van és még nem is érez eléggé.... "
És had tegyem még hozzá, hogy hiszékeny is.
Mert ezeket mondták néhányan, és te el is hiszed.
Másrészt, megjegyzést mindig mindenki kap, hideget, meleget, csak annyi a lényeg, ha tudod, hogy amit csinálsz, az neked jó, akkor csak annyit kell reagálni, hogy a te életed, nehogy má' más tudja jobban, hogy mit élvezel.
És, mi van, ha nem csak a mostani ismerőseid léteznek, és vannak, akik ugyanezek a dolgok iránt érdeklődnek?
Ha nálad a hely sokszor fontosabb, mint az, hogy kikkel vagy, nem lehet, hogy rossz társasággal vagy?
Nem lehet, hogy rossz társaság miatt. Ez nálam jellemző. Például ha túrázunk, vagy várost nézünk, akkor a túra vagy a város, amit nézünk, legalább olyan fontos lesz számomra.
Mondjuk egy bizonyos fokig szerintem ez az ideális. Ugyanis ha csak a másik emberrel vagy elfoglalva, akkor nem fogsz fel semmit egy szép városból, a szép természetből, stb-ből. Viszont nálam sokszor elbillen a mérleg nyelve, és az ember egyáltalán nem érdekel kb.
Amiket a kiragadott mondatban írtam, azokat pont nem mások mondták, hanem én gondolom.
válasza:Na jó, de senki sem mondta hogy te akkor leszel normális ember, ha olyan vagy, mint a többi.
Ha úgy érzed, hogy tényleg nem jó, amit csinálsz, és nem azért mert mások ezt sugallják, akkor meg próbálj meg változni. De, sokszor sok embernél, nálam is előfordul, hogy nem a társaság a lényeg, ha elmegyek egy olyan kiállításra, vagy összejövetelre, ahol olyan dolgok vannak, amik engem érdekelnek, elsősorban én is azt nézem, és nem a haverokkal dumálok, máskor, amikor meg mondjuk szülinapon vagyok, leszarom, hogy hol vagyunk, mert abban a pillanatban a társaság a lényeg.
Szóval, ami éppen fontosabb, ez teljesen normális szerintem.
Egy szülinapon nekem is a társaság a fontos.
Mondjuk egy nyaraláson már jobb esetben fele-fele, míg másoknak csak a társaság.
Most is volt egy vitám - nem veszekedésem, tehát senki nem sértődött meg, csak biztos fárasztó voltam - abból adódóan, hogy másképp szeretnék valamit, mint a többiek.
Mivel máshogy csinálok mindent, ezért több lesz a konfliktusom, többször kell alkalmazkodnom, és többször fog sikerülni, hogy nem sikerül alkalmazkodnom, vagy ha sikerül is, kibuggyan legalább a véleményem.
Az emberek szemszögéből én vagyok a fura, azonban az én szemszögemből ők a furák.
Így egy hosszú élet... Nem hinném, hogy akarom.
Vagy találjak egy párt, aki ilyen. De ez konkrétan nem normalitás, így erre az esély...
Vagy változzak meg.
válasza:Hááát, nem lesz könnyű életed. Igaz, kié könnyű. Mintha csak a párom írta volna e sorokat. Rengeteg időmbe és energiámba került, mire megértettem vele, hogy csak magát teszi boldogtalanná ezzel a hozzáállással. A társadalomnak, vagy egy-egy közösségnek megvannak a maga elvárásai, kánonjai, aki ezektől eltér, nem illik bele a képbe, kiveti magából. Magányos marad.
De ha ez megnyugtat, az élet egyáltalán nem olyan hosszú, mint ahogyan azt most, húszévesen látod.
Azt tudom, hogy ha megváltoznék, de totál, tehát alkalmazkodnék is és természetessé is válna, akkor sokkal jobb lenne nekem is, jobban érezném magam, sikeresebb lennék és többen is szeretnének.
Csakhogy az addig elvezető út az én személyes véleményem szerint nem is biztos, hogy kibírható.
Én már próbáltam apróságokban változni, és igazából nem sikerült. Egy darabig ráerőltettem magamra X dolgot, egy darabig tetszett is esetleg, de hamar rájöttem, hogy nem kívánom, talán még jobb is nélküle. És ezek még csak apróságok voltak.
Nem véletlen lettem elemző se.
Mikor zavarni kezdett az egyes dolgokkal kapcsolatban, hogy eltérően csinálom (vagy alapból zavart, vagy idegesítettem is vele másokat, kibírhatatlannak tartottak), akkor elgondolkoztam, miért csinálják ők úgy. Meg akartam érteni.
Nos, az esetek 80%-ban arra lyukadok ki, hogy én csinálom jól, az én módszerem a jobb.
Így még nehezebb változni. Hagyjam ott, ami bevált, hagyjam ott, ami jól esik, csináljam úgy, ahogy nem megy, ahogy nehezemre esik? Tudom, hogy az út végén az vár rám, hogy szeretni fogom magamat, mások is szeretni fognak, be fogok illeszkedni. De addig?
Olyan típus vagyok, aki hallgat másokra (mondjuk akinek ennyi heppje, ennyi fura szokása van, az szerintem alapból ilyen lesz...), azonban nem tud azért változni, mert kellene.
Amúgy van, amiben sikerült már. Ott se értettem, hogy miért jobb, ahogy a társadalom csinálja, de sikerült.
Azonban nálam az értékrendem 90%-án, a szokásaim 99%-án, az érdeklődési köreim 80%-án, a véleményem 85%-án változtatni kellene...
Addig marad az álarc, ami elfáraszt - néha igen komolyan -, és ha nem veszem fel, akkor a társaságok zömében azonnal az idegesítő különccé válok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!