Megtörtem? És ha igen, lehetek még ugyanolyan? Mit tegyek?
Az utóbbi másfél évem szerencsétlenre sikeredett. Stresszes, zavaros, és bizonytalan volt. Folyton megaláztak, csalódtam. Összegezve ijesztő volt nézni, hogy minden, amit azelőtt atom biztosnak hittem, képes nagyon gyorsan széthullani. A családom, az emberek, ráadásul szeptembertől másik suliba járok. A szabadsággal szembeni hozzáállásom kritikus volt mindig is.. szabadnak éreztem magam, mert nem kellett semmi olyasmit megtennem, amit nem akartam. (Nem a mindennapos kellemetlenségekre gondolok, amik egy ember életét végig KELL hogy kísérjék) De ez is megdőlt. Ott álltam a földbe tiporva. Megalázva.
Ezt sokak szerint én fújom fel.. hiszen csak nekem okozott problémát a dolog, arról viszont senki nem tud, hogy miért.. Amikor úgy éreztem hogy nincs más lehetőség, megpróbáltam megölni magam, de a gyávaságom miatt ez nem történt meg. Éreztem, hogy valami nagyon nagy baj történt velem, bennem.
Aztán végre most tanév végén.. megszabadultam néhány személytől, akik a bajaimhoz jelentősen hozzájárultak. Hirtelen feldobott a szabadság. De érzem, hogy még mindig másképp festenek a dolgok, mint régebben. Az amúgy is kicsi bizalmam az emberek felé megszűnt, sokszor pont olyan érzéketlen vagyok, mint év közben, és kiteljesedett az antiszociális hajlamom. Nem utálok már igazából semmit, és senkit.. csak hagyjanak békén. Azt hiszem elégszer rúgtak már belém, pedig ''segíteni akartak''. Olyan érzésem van, hogy nem tartozok többet senkinek, semmivel kapcsolatban magyarázattal. Valahogy hidegen hagy a többi ember. Régen nagyon szívesen beszélgettem másokkal az ő problémáikról, ha tudtam, segítettem.. de ha most valaki ezzel felkeresne, elküldeném a búsba. Egyszerűen képtelen vagyok továbbra is az lenni, aki voltam. Nem viszonyulhatnak hozzám mások ugyanúgy! Mert kifordultam magamból. És továbbra is az öngyilkosság lebeg a szemeim előtt. Erről nem beszélek senkinek, mert akkor valaki félóránként rám nyitna, hogy nem-e öltem meg magam. Tudom!! Mások örülnének neki, ha egészségesek lennének..stb. én meg itt szerencsétlenkedek, és el akarom pocsékolni az életem. Nem kérek az ilyen válaszokból. Csinálja utánam valaki, ő biztos sokkal tökéletesebben reagálna :) De én nem beszélhetek őszintén senkinek. Nincs velem senki, egy ''barát'' se, amikor .. hogy is mondjam nagyon nagy a gáz. És azt hiszem ez is egy jelentős ok. Hogy mindent magamba fojtok máig. De hogy beszéljek, ha nem bízok senkiben? Ill. akiben megbíznék az elérhetetlen? Mostanában eltereltem a gondolataim, egyszerűen nem voltam hajlandó tudomásul venni, hogy ''kiégtem''. De nem tudok tovább színészkedni. Mit szólna a családom, ha azt tenném, amihez valójában kedvem volna? Bezárkóznék, és a sötétben egyedül, csendben, megvárnám az ítéletnapot..
válasza:Néha előfordul, hogy kinézünk az ablakon és arra gondolunk „ Minek ? „
És valójában: minek ? Hát semminek, ha úgy tetszik.
Az életnek ezer célja van, ugyanakkor egy sincs. Te kell eldöntsed, hogy melyiket választod. Hiába mondja más helyetted, hogy ez, az és amaz okod van rá, hogy élj. Azok nem a te okaid, nem a te céljaid és nem is a te életed. Mindenki a saját tudatának a prizmáján keresztül szemléli a világot és hiába mondja valaki más, hogy ő mit lát, ha te nem látod ugyanazt. Innen ered tulajdonképpen a Föld minden problémája: a politika, a vallás, a szexualitás, a pszichológia, stb.
Mindenki lényegében másképp lát mindent, másképp gondolkozik, másképp érez. Sokszor arra gondolok, hogy régebb egyszerűbb volt élni és nem 30-40 évvel ezelőtt, hanem úgy az idők kezdetén. Volt mondjuk Ábrahám és volt Izsák és összevesztek azon, hogy miképpen osszák el a földeket ( nem a Bibliából írok, ezért nyilván fiktív tartalmat írtam ). Tehát kb. ennyi volt az élet. Nem volt politika, nem voltak törvények, nem volt média, nem voltak szokások és nem volt annyi ember sem. A világ nem fárasztotta le az embert úgy, mint most.
Nem csoda, hogy néha bárki azt érezheti, hogy vége, elege van.
De ilyenkor arra is lehet gondolni, hogy mindenki így van ezzel. Van egy jópofa poszt is ezzel kapcsolatosan, hogy „ Ha az élet igazságtalan mindenki számára, akkor nem igazságos végül is ? „ - És ez tulajdonképpen egy korrekt paradox, mert a mai rohanó világban már senki nem érzi a szerepét, nem találja a helyét, nem leli a nyugalmát, stb. , de igazából senki sem mentes ez alól. Jó, van egy pár személy, akik azt mondhatják, hogy nagyjából tökéletesen vannak, de ez kb. 10%-a az emberiségnek. A többi 90% gürcöl, hánykolódik, szenved és küszködik. Csak van aki mosollyal hordja a keresztjét és van aki komor arccal. Van aki összeesik alatta és van aki emelt fejjel cipeli az élete végéig. A kérdés az, hogy te mit választasz.
Lehetsz-e még ugyanolyan, amilyen voltál ? Lehetsz. De nem biztos, hogy az leszel. Lehetsz akár jobb is, mint amilyen voltál, de soha nem leszel az, ha nem hiszed el és nem indulsz el a saját utadon. A világ pedig ne törjön meg téged. Számtalan embert megtört már és számtalan embert fog még megtörni, de ne hagyjad, hogy közéjük tartozzál te is. Végső soron, ha küzdesz veszíthetsz, de ha nem küzdesz, akkor garantáltan veszítesz. Miért ne próbálnád meg akkor ?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!