Hol találok még egy olyan őrültet, mint én?

"Akkor szerintem közöttünk rokoni kapcsolat van! Mondjuk nem tom, te hogy vagy ezzel, de azon kívül, hogy utálok mindenkit, néha olyan ideges vagyok, hogy legszívesebben rángatóznék... :D"

Lehet hogy távoli rokonok vagyunk, ki tudja. Azt viszont nem mondanám, hogy szó szerint utálok mindenkit, hanem inkább azt, hogy nem szeretek emberek közt, társaságban lenni. Az idegességről meg annyit, hogy én is voltam már olyan ideges... Az egy ilyen tipikus "minden összejött" című helyzet volt, ha érdekel akár el is mesélhetem. :V

Hát, jó...

A részletekre már nem emlékszem pontosan, csak a vége az ami megmaradt bennem. Estefelé, jövök be a szobámba, mit látok? Már megint mindenki nálam kajál és nézi a tévét. Ez eddig oké, szinte minden nap így megy. A konyha, az étkező, és a másik két tévé csak dísznek van ugye... Na szóval, gondoltam leülök gépezni. De nem, most anyám akar játszani, persze, pont akkor amikor én. Decsakfélórát. Mondom jó. Addig nézem a tévét. Leülnék, de hova? A két fotelt elfoglalja apám és a húgom, a gépnél meg anyám, az ágy meg nem arra való hogy üljek rajta :). Akkor a földre. Itt még nem is voltam ideges. Ez után kezdtek felhúzni. Hogy pontosan mivel arra sajna nem emlékszem. Csak elkezdték nekem osztani a feladatokat (nem ilyen fél perc alatt elintézhető dolgokra kell gondolni). Anyám is, aztán apám is, aztán bejött nagyanyám is, és ő is hozzátette a magáét. Mondom, jóvan-jóvan, egyszerre mindet, vagy mi? Erre anyám megkérdi, hogy miért, talán sok? Mondom az. [itt megint kimarad valami asszem] Anyám előadja, hogy ők mennyit dolgoznak nap mint nap, én meg csak suliba járok, aztán egész nap semmi, nem tanulok, nem segítek, meg hasonlók. Jó, tényleg nem tanulok (de azért az érettségim kitűnő lett...), de hogy hazajövök, aztán egész nap a seggemen ülök és nem csinálok semmit, az túlzás. És a suliba se aludni jártam. És szerintem amikor ők ennyi idősek voltak, akkor ők se dolgoztak, hanem suliba jártak, és majd amikor én annyi leszek, mint ők most, akkor én is dolgozni fogok minden nap. [na itt elkezdődött egy jó kis veszekedés, amivel rohadtul fel lehet húzni engem, főleg ha ilyen jelentéktelen dolgokon kell ordibálni] Aztán persze apám közbeszól hogy ne ordibáljak anyámmal. Szerintem normális hangon beszéltem, anyám volt az aki őrjöngött. Aztán persze anyám is elkezdi hogy hogy beszélhetek így vele. De nem is erről volt szó! Utálom, hogy beszélünk (jó, most éppen vitatkozunk) valamiről, erre elkezd arról dumálni, hogy hogyan beszélek. Most mi a fontos, az amiről szó van, vagy az hogy 5 decibellel hangosabb vagyok mint általában? +100 pont az idegességmérőn. [még egy kis vitatkozás, aztán...] Aztán észreveszem hogy a függöny össze van akadva, odamegyek, megrántom, és akkor jó lesz. De a kaktusz bele volt akadva. Így amikor meghúztam a függönyt, az húzta magával a kaktuszt. Én reflexből elkapom zuhanás közben. Igen, a kaktuszt. Azt a kaktuszt, aminek hosszú, kampós végű tüskéi vannak. Na most képzelheted, tiszta ideg vagyok mert jól felhúztak, és most a kezemből is tűpárna lett. És a szőnyeg is csupa föld lett, mert ugye nem szorongattam ott azt a rohadt kaktuszt, fájdalmamban inkább hagytam leesni. Na tehát, halál idegesen, tele tüskékkel mehettem a fogóért, mert ugye ezeket a tüskéket nem lehet kiszedni egy egyszerű csipesszel, aztán a porszívóért.... Váh, szörnyű. Aztán még anyám megkérdi hogy miért vagyok ideges. Én meg csak remegtem, és nem szóltam egy szót se.

Na, ennyit a mesedélutánról. Elég őrült vagyok neked? :D

Akkor megtaláltad az őrültedet, hurrá!

*fog egy zászlót és elkezdi lengetni, mint a gyalog galoppban, amikor "örvendeztek vala neki"*