Mit tanácsoltok ebben az esetben?

23 éves vagyok, államvizsga előtt állok, már van egy szakmám ezen felül. Még a szüleimmel élek a tanulmányaim miatt, de az együtt élés egyre nehezebb. Világ életemben irányítottak, megszabták mit tehetek. Én voltam a tipikus "jó kislány". Kb. 1 hónapja hazaköltözött nővérem is a férjével és a kisbabájukkal. Most minden körülöttük forog. Az én szobámban babázik az egész család és a vendégek is. Ha alszik a baba még tüsszentenem sem szabad, nemhogy Tv-t nézni vagy égve hagyni a villanyt. Akár mibe fogtam, leszidtak, a földbe tiportak. Ma elmondtam a szüleimnek, hogy nekem ez így sok, a szobámból is ki vagyok túrva, nincs nyugtom. Mióta hazaköltöztek nővéremék, én le vagyok sz@rva, egy jó szavuk sincs hozzám (régebben sem dicsértek meg soha, nem öleltek át...) és most ennek (megint) hangot adtam. Szerintük önző vagyok és nem látom jól a helyzetet. Az egész család megint a lelkembe gázolt, mivel az egyetlen hobbimat is ócsárolják, minden rossznak én vagyok az oka. Azt mondják lusta vagyok, nem csinálok semmit, nem takarítok. Igaz, hogy nem vagyok tisztaságmániás, de amit meg kell csinálni, megcsinálom. 2 évet laktam albérletben, mindig rendet tartottam, ezt ők is tudják, de azért odavágják nekem, hogy majd ha én elköltözöm, akkor ott disznóól lesz. Állandóan azon lovagolnak, hogy ha végzek a sulival azonnal de rögtön munkát kell szereznem. Mintha én nem ezt akarnám, de ők csak mondják és mondják a magukét. Soha, semmiért nem kapok pozitív megerősítést és ezt hiába mondtam el itthon, az lett a vége, hogy én vagyok a hülye. Mivel a családom nem ért meg, magambafordultam. Nem értem, hogy miért nem értenek meg. Sokat sírok, feszült vagyok. 23 évesen úgy érzem magam, mint egy gyerek akit még mindig a szülei rángatnak dróton. Mivel egyre csak halmozódik bennem az elfojtott szomorúság, tehetetlenség már erősebben visszaszólok, mint korábban. Nagyon várom, hogy saját életem legyen. A vőlegényemmel ritkán tudunk találkozni, neki sírom el bánatom, ő az egyetlen aki mellettem áll. Hiába mondják itthon, hogy mindenem megvan, ha a legfontosabbat, a szeretetet és megbecsülést nem érzem...