Mi a véleményed arról, amikor valaki megszállottul "keresi önmagát"?

Elég nehéz nekem megfogalmazni ezt a kérdést:)) De konkrétan az, hogy mi a véleményed, "magadról":D Na jó, nem. Lényegében van egy ilyen barátnőm, kezdetben nagyon kedveltem, és most sem kifogásolom, de nem vagyunk túl jóban. Eléggé kihat rám az ő nárcista nézete.. Gyakran foglalkoztat az, hogy miközben elvan magával, mit gondolhat rólam, vagyis az önkritikáit rám is kivetíti? Kicsit bennem is van egy ilyen önmarcangolás, én ennek hívom, és probálok is felhagyni ezzel, és odafigyelni ehelyett másokra:)). Meg így, ilyen szemszögből nem tudom eldönteni, hogy

1. Legyek teljesen közvetlen, gátlástalan hozzá, esetleg lerombolnám ezzel a falait, kétségeit=)

2. Mindent szívre vegyek, amit gondol és hisz, hogy ne érje csalódás a kritikus kis lelkét?

Amúgy nekem sem igazán vannak barátaim, de ez sokáig nem is zavart, megtaláltam önmagam azóta, és amikor megismertem őt, úgy éreztem egy igazi társra leltem benne, Bár ahhoz képest eléggé elridegült a barátságunk azóta.

..vagyis furán érzem magam vele szemben. bár lehet én is kicsit, ebben az önkeresésben szenvedek, bár sokszor mégsem érzem így, és csak nem értem a közömbösségét irántam.

A kérdés még, helyes az, hogy az ember ilyen békétlenül keresse önmagát, és mi az oka, hogy ezt teszi, mi az, hogy önmaga? Nem arról van szó, hogy bele szólnék az életébe, egyáltalán, hanem hatással van rám a békétlensége, még nem tudom, hogy kezeljem ezt.