Mi a fene van velem?

Már évek óta gyötör valami, amit egyszerűen nem tudok megfejteni, hogy micsoda/mi okozza/ mi lenne rá a megoldás.

Valószínűleg ez az egész az alacsonyságomra épül. A korosztályomhoz képest nagyon alacsony vagyok (150 cm), emiatt már megkaptam, hogy nyolc éves vagyok,ÉS persze a szokásos "törpézést". A sulimban egy új tanár ki akart küldeni az alsóbb évfolyamra, mert azt hitte, nem abba az osztályba járok. És ez párosul azzal, hogy nem csak fizikailag, hanem agyilag is annyi idősnek néznek, és most nem azt mondom, hogy a nyolc éves hülye, hanem azt, hogy érződik, hogy velem másképp beszélnek/fogalmaznak. És ugye alacsonyság miatt kialakult bennem egy kisebbségi komplexus is, mindig úgy érzem, hogy engem bámulnak, hogy "nézd már azt a gyökeret ott", ha boltba megyek előre eltervezem, mit fogok mondani az eladónak, hogy még véletlenül se nézzenek hülyének. Kevesebbnek érzem magam a többi embernél, úgy érzem mindenki szarik rám, és mivel látják rajtam ezt az egészet, mégjobban kihasználják és a földbe tipornak. Az ezekből származó feszültség pedig szépen lassan összegyűlik bennem és amikor betelt a pohár, az egészet a családomon vezettem le.

Amikor erre rájöttem, hogy ezzel a saját családomat bántom, a vidámabb, beszélgetősebb énemet lecseréltem egy passzívabb, "nem beszélek senkivel, szarok mindenkire, kerülöm az embereket" énre, hogy a beszólások lepattanjanak, rólam és így senki se csattanjon az ostor. Tehát visszahúzódó lettem, változtattam a stílusomon, hogy az emberek elkerüljenek és békén hagyjanak a családom érdekében. Egy ideig működött is a dolog, a régi beszólásaikra ("törpe", "kisfiú") ráuntak, és új szórakozást találtak, a visszahúzódásom miatt kezdtek el cikizni, természetesen a hátam mögött, amire balszerencsés úton rájöttem. Így próbáltam ennek a passzív énnek is véget vetni, de rám ragadt a negativitás, elkönyveltek a visszahúzódó nyomorék törpének. Innen pedig már nincs visszaút. Mert az átlagos dolgok elütnek ettől az életstílustól, pédául ha bemennék suliba úgy hogy zenét hallgatok (ami az életemből egyébként kimaradt), vagy olyan nagy bűnt követnék el, hogy bemegyek egy baseball sapkában, ki lennék beszélve, hogy "nézd már, az a hülye játssza a nagymenőt". Tehát a sablonos helyzet, amikor a paraszt kisfiú, akinek nyolc foga hiányzik, bemegy az adidas ruhaboltba szájat tátani, és kiröhögik. Erre meg ugye még rányom a kisebbségi komplexus. Azt hiszem, hogy átlátom a helyzetemet, (ami egyébként koránt sem biztos és ez is bezavar egy kicsit, hogy mi van, ha az egészet félreértem) és emiatt egy idióta, elmebeteg baromnak tartom magam, akinek inkább jobb, ha távol marad az emberektől, azaz passzívnak kell maradnom, de így megint cikizni fognak, amitől megint hülyének érzem magam, majd még passzívabb leszek, és így tovább és így tovább... Tehát bekerültem egy ördögi körbe, ahonnan eddig nem találtam kiutat Épp e miatt a párkapcsolatokban is(ezt a szót is kín szenvedve írtam le, mert rettegek, hogy hülyének néznek miatta, hogy "nézd már, a kis nyomorék párkapcsolatról dumál, b+, szakadok a röhögéstől") úgy gondolkozom, hogy inkább távol maradok az ilyen dolgoktól, mert nem akarom, hogy röhögjenek rajtuk, hogy "a nyomorék balf*sz vele akar járni", meg amúgy is sajnálnám szegényt, hogyha egy ilyen nyomorék mellett kellene élnie, mint én.

Na, jó hosszú és zavaros szöveg lett....

Grat annak, aki végigolvasta, grat annak is, aki kibírta röhögés nélkül, pláne annak, aki értette is mit akarok mondani. A szöveg alapján valószínűleg sokan azt fogjátok írni, hogy te tényleg nyomorék vagy, nem véletlenül néznek agyilag is nyolcnak, de remélem lesz aki ezt értelmesen meg is fogja indokolni, hogy rájöjjek a gondra.

Segítsetek!