Érzett már más is így?

Nagyon tökéletes akarok lenni. Ezt úgy képzelem el hogy igyekezem az életembe a legtöbbet beleadni, folyamatosan képezem magam, elvégeztem egy főiskolát, most is tanfolyamra járok, van egy nyelvvizsgám, igyekszek jófejnek lenni, szociálisnak, a munkámat megbízhatóan, igyekvően végzem, hasznos, érdekes dolgokat, dokumentumfilmeket nézek és olvasok, a sportba rengeteget beleadok, vigyázok az egészségemre, vitamin és probiotikum kiegészítőket szedek, étkezésben a paleo diétát követem, adok a külsőmre, rendszeresen és figyelmesen tisztálkodok. De mégsem érzem magam boldognak. Mintha mindent csak muszájból csinálnék. Félek a haláltól, az elmúlástól, és gyakran mondják hogy az ember adjon bele az életébe mindent hogy ha majd visszanéz ne legyen bűntudata. Hát nemtudom. De ennyi munka mellett se vagyok elégedett, mert kevés idő jut saját magamra. Mindig a munka, mindig a jó teljesítményre koncentrálás, minden apró kudarcot hatalmasnak könyvelek el. Hogy jaj mi lesz. Alig hagyom magam élni. Nehéz nagyon. Barátnőm régóta nincsen, főleg mióta belemerültem nagyon ezekbe a dolgokba, bár megfordult már a fejemben az is hogy azért dolgozok ennyit hogy elfojtsam magamban az érzést hogy mennyire hiányzik az életemből egy nő. Nagyon szeretnék már megölelni, megcsókolni egy nőt aki ugyanazt érzi irántam amit én őiránta. Csak valahogy mindig zavarban vagyok a lányok előtt. Mondják hogy jóképű vagyok meg sportos, sok bókot kapok de valahogy mégsincs jó önértékelésem, nem tudok magabiztosan, önmagammal megelégedve kommunikálni az emberekkel. Mindig megbotlok valami apróságban.

25/f