Van még olyan ember rajtam kívűl, aki ígylátja a dolgokat, vagy én vagyok teljesen megkattanva?

Kicsit magamba vagyok szállva és művészkedem, többnyire kiskoromóta szeretem csinálni, gyakran hívtak "kisművésznek", de középiskola végén jöttem rá, mennyire számít ez nekem:). Sok célom van ebben, és kezd kiéleződni számomra a "szép" fogalma, ami egy érzékeny dolog.. leggtöbbször beleélem magam a festésbe, vagy rajzolásba, amelett magányos vagyok, néha depis, és bizonytalan, de sokszor próbálom rendbe tenni magam, nem lehet mindenki tökéletes. A lényeg, hogy van úgy, amikor valami "lehetőségem" adódik, pl. felkérnek, egy számomra visszataszító könyv illusztrálására, ránézek arra, aki kéri, és előítéletet szül bennem a könyv iránt, és erre bárki azt tudja tanácsolni, hogy "mindenkinek elkell kezdeni valahol", meg hogy nem kell mélyvízből kezdeni. Úgy tartom, hogy az embernek a neve nem attól válik valamivé, hogy mindenáron próbálja megismertetni magát, hanem sajátmagában kezdődik. Másrészt nem értem, hogy mit látnak abban, amit csinálok, kicsit különösek a munkáim, eltérnek a megszokottól, így furcsálom, amikor giccs-ízlésűnek látszó valaki kér fel valamire. Nem hordom fenn az orrom, vagy ilyesmi nehogy valaki ezt hidje, mert mentem megcáfolom, egyszerűen csak álmodozom:). Akadnak akiket megfog, amit csinálok, és ez örömmel tölt el, máskor meg nagyon elbizonytalanodok, és negatív látásom van. Sajnos nem is járok egyenlőre sehova, pl. kiállításrendezvényekre vagy ilyesmi, ami rendbe tenné a fejem e téren, meg sehova, amíg nem jön az egyetem, ritkán mozdulok ki.