Hogy lehetnek ilyen emberek depressziósak?

Hosszú lesz,vigyázat!

Van egy nagyon közeli barátnőm(az egyik a kettőből)aki elég különc.Magába forduló,csendes,és nagyon művészi.Fiús ruhákban jár,nem mutogatja magát,nagyon jó moráljai vannak.

Nagyon,nagyon szép.Tényleg.Nem tud hízni,de nem totális csontkollekció,csak sportos.Nagyok és formásak a mellei,vékony a dereka,szép a bőre,gyönyörű a haja pedig alig törődik vele,minden tökéletes rajta.Minden fiú akivel valaha ismertségbe került együtt akart lenni vele.

Van néhány barátja rajtam kívül,és mindegyikkel nagyon jól kijön,sokat beszélgetnek online és ha van alkalmuk rá,személyesen.Persze mi is,gyakorlatilag teljesen egyforma az érdeklődési körünk,és szinte minden időt együtt töltünk.

A probléma ott van hogy kicsit haragszom rá amiért ennyire hajlamos a depresszióra.

Hogy lehet ez?Belülről tökéletes,kívülről tökéles,szerető,teljes családja van(nekem még egy kib@szott apa se jutott)sok lehetséges barátja,jó baráti köre,mindene megvan ami egy csodálatos élethez kell,de nem,ő marad szomorú és állítja hogy milyen rossz az élet.

Aztán itt vagyok én,szürke,aszociális,életképtelen,ronda,kövér,egész életemben nem volt egy barátom se rajta kívül,és ÉN vagyok az aki a megtörhetetlen sziklát játssza neki.Alig beszélek neki a bajaimról,hogy hogy érzek,mert akkor tudná hogy egy gyenge sz@r vagyok.Én hallgatom végig a problémáit,pedig gyakran olyan felesleges dolgokért izgul.Hiába tudom hogy nincs benne semmi rossz szándék,hiába tudom hogy milyen értékes is valójában,egyszerűen nem tudok szabadulni az érzéstől,hogy ez olyan unfair...

Én vagyok a nagy nulla,ő a százas,de nullának érzi magát.Annyira aggódok érte,nem hiszem el hogy becsülheti le magát ennyire,szegénykém.

Szegény én.

Szegénykém.

Szegény én.

Szegénykém.

ÁRRGH-