Depressziós lennék?

Az elmúlt egy évem valami borzalom volt. Annyit kell tudni, hogy én egy nagyon tehetséges, jó tanuló, jó felfogóképességű ember voltam. Mindig optimista, aki szeretett nevetni és más embereket megnevettetni.

Ám, most már korántsem hasonlítok erre az önmagamra. 17 éves vagyok, egy hónap múlva 18. De az utóbbi időben tönkrementem. 1 éve gyakorlatilag minden nap csak arra gondolok, hogy végeznem kéne magammal és nem is a halál tudata félt csak az, hogy a szüleim, nagyszüleim bele pusztulnának az elvesztésembe. Kiölt minden boldogságot, nevetést, örömöt az életemből, mert csak ezen jár az agyam, hogy én semmit nem tettem azért, hogy így kelljen leélnem az életemet. Kedves voltam mindig is, megértő mindenkivel. Mindig mindenkit meghallgatok akinek bármi kis apró semmilyen problémája van ami nem mérhető az enyémhez. De amikor én rosszul vagyok mindenki sz,arik bele az én életembe. Csak beszélnek, beszélnek nekem a semmiről, felesleges dolgokról miközben én ott magamba roskadva vagy elfordulva esetleg mindkettőbe emésztem magam. Észre sem veszik, eszükbe sem jut, hogy esetleg nekem valami gondom van. És ez csak egy szeglete az életem rossz részének, mert nem azért jöttem, hogy itt sajnáltassam magam hanem, mert szeretném tudni, hogy ami velem történik azt nevezik depressziónak?

Kicsit több, mint 1 éve én ezt magamba tartom, mert el mondani senkinek nem tudom és teljesen felemésztett. Csak a rosszat, a negatívat veszem észre a világban. A napjaimat azzal tengetem, hogy az életemről gondolkodom. Hogy mindenki csak belémrúg a semmiért, hogy érzéketlen emberekkel vagyok körülvéve, hogy a családdal is mindig veszekszem. Már fizikai fájdalmaim is vannak. Lehangolt vagyok, bármi kis öröm érne mindig elnyomja ez az érzés, hogy nincs értelme az életemnek. Kérlek ne hasonlítgassatok a nyafogós korombeli fiúkhoz akik rinyálnak azért, mert nem engedik el őket ide meg oda. Mert én ezt 1 éve tartom magamba és minden napomat tönkreteszi, elvett tőlem minden örömöt.