Hatalmas problémával küzdök, mit tegyek?
Annyira nincs önbizalmam, önbecsülésem hogy az elképzelhetetlen. Könnyen barátkozós típus vagyok, és vidámnak mutatom magam, így is ismernek az emberek, de belül annyira felemészt ez a dolog, hogy az leírhatatlan, utálok tükörbe nézni, csak a rosszat látom, egy olyan lányhoz aki tudom hogy szeret és én is őt nem merek odamenni, pedig még veszteni valóm sincs, de egyszerűen nem tudom megbeszélni saját magammal, még így is azt érzem hogy nem vagyok jó erre sem.
Egész életemben ilyen voltam, nem a sok visszautasítástól alakult ki bennem, mert nem is szoktam próbálkozni sem, pontosan ezért.
Csak azért nem vagyok öngyilkos mert nem akarok a családomnak ezzel gondot okozni, de egyszerűen képtelen vagyok bármire, lejjebb szerintem már nem lehetnék
f/xx
válasza:
válasza:Az előttem szólóval nem értek teljes mértékben egyet, bár az se biztos, hogy nekem van igazam...
Szerintem a szüleiddel légy őszinte, beszéld meg velük, de azt nem hiszem, hogy érdemben tudnának segíteni.
Ha elég fejlettek lennének érzelmileg, már rég észrevették volna, a problémádat, és elmondták volna, mit tehetsz.
Komoly konfliktus kezelési problémáid vannak, amiket pont a szüleidtől (is) tanulhattál el, és általában több helyzetben nem tudod, hogy mi legyen a következő lépés.
Ha nem lépsz, azzal magadat ásod el, a legfontosabb, hogy légy őszinte magadhoz, és a barátaidhoz, ne azt a mosolygós álarcot húzd fel előttük, mert az álarc csak hazugságot szül, a hazugság meg sosem épít, hanem rombol ott legbelül.
Az igazság sokszor fáj, de amíg a homokba dugod a fejed az igazság elől, sosem lesznek megoldva a problémák, szembe kell nézni a fájó dolgokkal..
Ha legyőzöd a félelmeidet, akkor kapsz önbizalmat, és minél nagyobb félelmet győzöl le, annál büszkébb leszel magadra, ez nagyon jó érzés, és felszabadít... de ha folytatod a problémák előli menekülést, akkor a saját levedben fogsz főni, ugyanis a tüskék amíg nincsenek kihúzva nagy fájdalommal, akkor bent maradnak, és mérgezik tovább a lelket.
Kérdezd meg magadtól, ki az erősebb, TE vagy a FÉLELMEID?
Mersz őszintén válaszolni?(magadnak elsősorban)
Szóval, ha hallgatsz az érzéseidre, és nem elfojtod, akkor tudni fogod mit kell tenni, akkor is, ha az fájdalommal jár..
Tudom mit szeretnék, de azt is tudom hogy a félelmem sokkal erősebb, és egyszerűen ezzel egyedül nem tudok megbírkózni, ma is próbáltam, de egyszerűen nem megy :(
Sportolok, eleinte segített, önbizalomban, jó volt, nem hagytam abba, de most már ez sem elég.
Szülőknek nem merek szólni és ez szintén félelemből fakad, és már annyira belefáradtam mindenbe
Sok dolgot elértem már, amit győzelemként kellene elkönyvelnem, és oké, az is rendben, de azt is tudom hogy most már csak egy barátnőt szeretnék, aki meg is lenne, de ez a legnagyobb félelmem, hogy elrontok valamit, hogy erre nem vagyok jó, semmi másra nem vágyom csak erre, de pont ezért ez a legnagyobb félelem ami bennem van, és megfutamodok a dolgok elől mert ez, az ami nekem nem megy
válasza:Mi okból nem írtad le hány éves vagy?
pedig lehet hogy csak a korral jár ez az állapot. 15-17 évesen hajlamos az ember ilyenre.
nekem is hasonló problémáim voltak. gyerekkori sérelmek miatt mint utólag rájöttem. folymatos elfolytás, félelem, rettegés.
Egyáltalán nem tartottam magam semmire. A gond az volt, hogy körülöttem lévők ezt észrevették, pont akkor kerültem új közegbe költözés miatt, és bántottak az önbizalomhiányom miatt, mert érezték hogy megtehetik.
Tehát otthoni terror, aztán még alig maradt abba, és már a suliba is vernek.
De egyedül kimásztam belőle. Persze egy új és jó társaság segítségemre volt, meg otthon nem panaszkodhattam, és valahogy elintéztem magamban.
Ha tudok segíteni írj priviben.
l/xx
válasza:Önbizalomért minden nap meg kell dolgozni, az kevés, hogy valamikor megtettél valamit, az elmúlt, az a kérdés ma megtettél-e minden tőled telhetőt, hogy élj, és nem futamodtál-e meg?
Az, hogy nem sikerül, és csalódni fogsz benne van a pakliban, de milyen unalmas lenne az élet, ha mindent tudnánk előre....én nem akarnák úgy élni az biztos.
Tökéletesen beletrafáltál hogy ma megpróbáltam és megfutamodtam
És úgy érzem abban a fázisban vagyok hogy nekem hiába mondják hogy "pedig csak akkor lesz jobb ha megteszed", nekem ez kevés hogy tudom hogy akkor lenne jobb, ettől nem lesz több erőm hozzá, és már nem is tudom mitől lehetnék bátrabb a dologban
válasza:Érdekes, úgy látom ez a húszas évek eleje a kritikus kor, én is itt járok, hasonló problémákkal, és én se rég ismertem fel egy csomó mindent, és nem szimplán magamtól, hanem úgymond tanultam egy csomó mindent, amit a szüleim, és az iskola nem tanított meg. Gyakorlatilag érzelmi szempontból ebben a korban kéne! felnőtté válni, és ez ritkán történik meg a valóságban.
A többség nem nő fel soha.
Furcsa lesz, amit írok, de örülhetsz, hogy ilyen mélyre jutottál, ugyanis csak az válhat felnőtté, aki már járt a saját poklában, hiszen csak akkor lesz viszonyítási alapja, és akkor fogja igazán tudni, mi az a fájdalom.
éppen azért, mert tudok néhány törvényszerűséget, néhány napja összeszedtem minden erőmet, és bocsánatot kértem egy számomra fontos személytől, és ezt már egy éve halogattam, úgyhogy nemhogy enyhült volna, hanem csak rosszabb lett. Az történt, egyszerűen megkérdeztem, hogy otthon van-e, majd elmentem hozzá, néhány mondat erejéig beszéltünk egyéb dolgokról, majd rátértem, hogy emlékszik-e...., majd ezért a dologért bocsánatot kértem, de gyakorlatilag a torkomban dobogott a szívem, remegett a kezem, és ez másodpercek alatt alakult ki, nagyon durva volt, de megbocsátott.
Majd amikor hazaértem, olyan felszabadultság-érzésem lett, amire talán még nem is volt példa...
Szóval, tudod mit kell tenned úgy gondolom, és tudom mennyire durva megpróbáltatás ez.
Az, hogy mit teszel, viszont rajtad áll.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!