Mit csináljak, ha már a családom is azzal piszkál, hogy milyen komoly vagyok?

Azt már megszoktam, hogy a suliban, munkahelyen beszólogatnak emiatt, de mostanában már a rokonok, nagyszülők is elkezdték, hogy ezzel a személyiséggel milyen nehéz lesz boldogulnom az életben.

Fejemhez vágják, hogy gyerekként milyen cserfes kislány voltam, most pedig ennek az ellentéte vagyok. Való igaz, kamaszkorban, 14 éves korom körül lettem ilyen, nem tudom, hogy miért.

Egyébként nem vagyok kuka, lehet velem beszélgetni, kedves vagyok és mosolygós, megfontolt hallgatóság.

Az tény, hogy komolyabb vagyok az átlagnál. Nem jellemző rám a harsányság, keveset és lényegre törően beszélek, de mindezt kedvesen és kifinomultan. Nem szeretem a felesleges fecsegést, pletykálást. Egyik barátom szerint olyan vagyok, mint egy régi úri hölgy. :))

A nagyobb probléma (mások szerint), hogy nem hülyéskedek, poénkodok, nevetgélek, emiatt unalmasnak tartanak. Azt mondják, nincs humorérzékem... :/

Szeretek csendben lenni, elmerülni a gondolataimban, de mindezt nem félénkségből teszem, hanem mert gazdag belső világom van. Persze ezt mások nem látják...

Tényleg nem vagyok félénk kislány, meglehetősen határozottan ki tudok állni magamért és a céljaimért.

Összefoglalva: a csendességemet és komolyságomat nem szeretik sokan.

Valóban igazuk van, hogy ezzel elrontom az életem?

Egyszerűen nem hiszik el, hogy nem tudok változni. Próbáltam már, de azt olyan erőltetettnek és bénának éreztem, nem önmagam voltam.

21/L