Mit tehetnek, hogy emberek mellett ne erezzem magam ilyen kényszeresen unalmasnak?

én is tudom, csak az a baj, hogy nagyon sokszor zárkózott vagyok, elég zavaró, őszintén legmélyebb vágyam, ami talán csak illúzió, hogy megtaláljak valakit, akivel minden jó, de hiába alapozok erre és hiába varom ezt, míg ott tartok, hogy a régi legjobb barátnőmmel sem tudok jól beszelni, habar megváltoztunk mindketten, de attól meg nem kell zavarba lennem mellette. Es ha azon kapom magam, hogy megismerek embereket, pl. neten akik különc felek, ráadásul önmagamat latom bennük, akkor is aggódom, és nem igen merek találkozni velük, mert aggódom, nem lesz olyan jó, ha rám telepszik ez a nagy unalmasság. Tehát nem ez a probléma, és sokszor elképzelem, hogy olyan jól eltudnék beszélgetni valakivel, de amikor oda kerülök nem igazan megy. Talán olyankor természetesebbnek kellene lennem, mintsem azon agyaljak, hogy milyennek latnak? De családon belül is, kedves testveremmel, aki nem ítélkezik mert ismer, és barmit mondanék neki, hihetetlenül unalmas hangom van olyankor. Bar elgondolkodtam, hogy milyen fura erőlködnöm neki, o is megszokta, hogy milyen vagyok, de elegem van, meguntam a ezeket a kifogásokat, úgy érzem mintha nem lennek olyan helyzetbe, hogy a "lelkem óhajának" éljek, mert elég ellentmondásosnak tűnik..

Szerintem is jobb unalmasnak lenni, mintsem erőltetettnek, de sokszor úgy érzem tőlem minden szó erőltetett, az a baj, hogy valamikor én is abban hittem, hogy találok valakit, akivel igazan szót értek, de egyszer találtam, és meg sem volt "beteljesült", bar mondhatnám azt is, hogy nem volt igazan "hozzam való" de ilyen hozzáállassál létezik egyáltalán ilyen ember???? a klónomat hiába keresem, mert ilyen tuti nincs:)