Már annak sem látom értelmét, hogy reggel felkeljek. Mi önthet belém egy kicsi erőt?

Az életemet romokban érzem. A suliban mindenki engem piszkál, csúfolódik (nem vagyok egy szépség), rajtam nevet mindenki. Itthon szidnak, hogy az a négyes miért csak négyes, a laptopra fogják, a bátyámhoz hasonlítgatnak (apám beszél arról, h sok helyen az egyik gyereket a másik ellen uszítják, kár hogy nem veszi észre, h itt is ugyanez megy), nincs olyan nap, hogy ne hoznák fel tesómat, barátaim nincsenek....

Már néhányszor vagdostam magam, nem vették észre, de annyira szégyenlem....valakire szükségem van, de nem merem bevallani...semmi sem ad erőt. én próbáltam a legjobb lenni, legalább is itthon, hogy ne hallgassam minden nap, hogy miért nem olyan vagyok mint a testvérem.

De nem jött be, mikor elkezdem magam felküzdeni, jön valami, ami legbelül megint összerombol....már csak "napról-napra élek". Nincs senki, akihez fordulhatnék, és már egyenesen félek a világtól.

Oké, 12 éves vagyok, és ne mondjátok, h p*csa aki valamit nem kapott meg és hisztizik, mert pont azért vagyok kiközösítve, mert én...nem olyan vagyok (nem úgy öltözködök, azt veszem fel, amit kapok), ennyi idős létemre nem sminkelem agyon magam stb.

Szóval....nem tudom...kéne valami, ami segít....

Régebben még a zenehallgatás adott nekem erőt, de már az sem tud úgy megfogni, hogy megint túlhajszoljam magam, hogy egy igazán "köszönöm"-öt kicsikarjak valakiből...

Kétszer vágtam magam, annyira szégyenlem...szükségem van valakire, aki meghallgat, és tud segíteni.

12/L