Van itt még valaki, aki csak a hátrányát látja annak, hogy nőnek született?

Na én egy "anyatigris" típus vagyok, egy büszke nő, aki élvezi és kiéli a nőiességét. Szeretem a testem és a jellemem nőies részét; a lágyságot, a velem született igényt a szépségre, gyengédségre és a finomságra, az érzelmi életem gazdagságát. Emellett határozott, magabiztos, céltudatos és büszke vagyok, de mindezt nőiesen, hatalmas szívvel.

Gyakran járok egyedül, legyen éjszaka vagy nappal, és még nem volt gond. Nem hagyom magam kiszolgáltatni a világnak. Hunyászkodjak meg és féljek csak azért, mert nőnek születtem?? Azt már nem!! Nincs is okom rá, nem vagyok sem gyenge, sem esetlen.

A menstruációt elfogadtam már, mint szükséges rosszat. Ez az egyetlen, amit nem szeretek a női létben.

Egy nő nem rosszabb vagy kevesebb, mint egy férfi, csak más.

Ha magadra nem áldozatként tekintesz, a világ sem fog téged annak tekinteni.

Én nem mindig utálom, hogy nő vagyok, de most fogok érettségizni és utána, ha fölveszek a SE ÁOK-ra fogok járni. Nagyonnagyonnagyon szeretnék traumatológus vagy mentős lenni. Igazi, kemény munkát szeretnék. Ezt elterveztem, és egyáltalán nem érdekel, mit mondanak mások, viszont mindenki állandóan le akar beszélni, hogy jaj így megy úgy, nem vagy elég erős, meg strapabíró (pedig az vagyok, nyáron traumatológián dolgoztam önkéntesként!) és a nyári munkahelyemen láttam, hogy a férfi orvosok olyan szinten lenézik a nőket, hogy nem igaz. Egy-két nőt lehet csak látni, azokat is csak azért, mert jobbak, mint a férfiak és ezért nem tudják őket kitúrni.

Na ezért utálok nő lenni! (vagy inkább ezért utálom a férfiakat?)