Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Utálom a szakomat, az iskoláma...

Utálom a szakomat, az iskolámat, nem hallgatnak meg, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Úgy választottam szakot, hogy azt se tudtam, miről szól.

Tudom, még alapozó tárgyak vannak. De a tanárok már riogatnak vele, mik lesznek a szakmai tárgyakban, illetve néztem is mintatantervet (azt régen is, de most tudtam értelmezni a jelöléseket, a fura tantárgyneveket stb).

Most esett le, miről szól a szak.

Utálom, gyűlölöm, teljes szívemből utálom és nem érdekel!!!

Már amikor meghallom azt a szót, amiről szól, rosszul leszek! Vagy a rá utaló színtől is rosszul leszek!

Ráadásul ezzel nem lehet elhelyezkedni.


Rengeteg álmomat adtam fel, mert azokhoz nehéz szakokra kellett volna mennem kemény egyetemre, de nehezen tanulok.

Most viszont lett önbizalmam kicsit, és rájöttem, hogy akár ha éjfélig kell minden nap tanulnom, nem érdekel, csak a cél maga.

Újrafelvételiznék, de itthon rögtön ordibálnak, hallani se akarnak róla.


Az iskolám pocsék. Harmada, negyede annyit tanulunk, mint a középiskolában!!! A tanárok élvezhetetlenül, össze-vissza adják le a tananyagot. Egy órát se lehet élvezni!!! Aztán ha logikusan megtanuljuk az anyagot, az a bukásra elég. Be kell magolni ahogy a tanár leadja, nem logikusan, hanem az ő szóhasználatával!

A tananyagok nem egyszer tele vannak tárgyi tévedéssel.

Akik máshonnan jöttek, azok is mondják, hogy sz**r a színvonal.

Akik szeretik a sulit, azok azért, mert könnyű, itt nem kell sokat tanulni, lehet sokat-sokat bulizni.


Itthon nem hallgatnak meg, ordibálnak. Nem hiszik el az érveket. Mondom: megmutatnám a régi, középsulis meg a mostani jegyzeteket, nézzék meg, ott mennyivel többet tanultunk. Nem, nekik nem kell.

Pedig ők maguk is tudnak példákat, normális egyetemen miért nehezebb, és miért jobb a színvonal. Ekkor meg felhánytorgatják, amit nem tudok, pl. mert életemben nem tanultam. És hogy én így akarok nehezebb egyetemre menni?


2012. nov. 28. 19:31
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
Bizonyítsd be a szüleidnek, hogy készen állsz arra, hogy egyetemre is mehess és hogy más utat szeretnél követni. Az egyetem nem tréfa, sok pénzbe kerülhet a szüleidnek is, hogyha pedig abba is beleunnál akkor kárba ment az egész. Ezért bizonyíts, bizonyíts. :)
2012. nov. 29. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:

Ahhoz, hogy ezt bebizonyítsam, már eleve át kellene mennem.


Ma jó napom volt, mert azzal a két tanárral voltak óráim, akiket szeretek. De csak őket szeretem... :/

2012. nov. 29. 19:53
 3/12 anonim ***** válasza:
Ha minden igaz több mint 18 éves vagy. A szüleid tudta nélkül is készülhetsz, felvételizhetsz, és ha jól csinálod fel is vesznek. Teljesen kár ebből családi drámát kreálni. Ha igazán hiszel benne megcsinálod magadtól is. Vagy a szüleid pénze, támogatása kell? Akkor oldd meg úgy hogy ne legyen rá szükséged.
2012. dec. 5. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:

Jól írják előttem, állj a sarkadra! Ha nem szereted ezt a szakot, minek maradnál?

Én hasonló cipőben jártam, majdnem tönkrement bele lelkileg. Három évig depressziós voltam. Aztán elegem lett, eljöttem. Nem kellett volna eddig várnom!


Ha van pénzed a felvételi eljárásra, akkor nincs is miért a szüleidet bevonnod a dologba, ha ennyire érthetetlenek. Egyszerűen felvételizz újra, aztán ha felvettek, akkor odaállhatsz a kész tényekkel, hogy ez van, ezt kell szeretni.

2012. dec. 5. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:

Ne higgyétek, hogy ez így megy...


Ha elköltöznék, akkor ők esnek depibe - Apámnak nem sikerült végzettséget szereznie, nemcsak ő hibája, hagyjuk, de emiatt nyilván félt -, vagy hozzám se szólnak, vagy elvesztem a bizalmukat.

Ha maradok, akkor a továbbiakban b*sztathatnak, hogy na látod, ott kellett volna maradnom. Minden rosszabb jegy után szekálhatnak.


Dolgozni menni meg nem tudok. Így is sokkal többet kell tanulnom az átlagnál ugyanazért az eredményért...

2012. dec. 5. 17:46
 6/12 anonim ***** válasza:

Milyen szakon tanulsz?


Én egyébként ugyanezt csináltam. Nem akartam ráhajtani a felvételire, és el is csesztem. Már milliószor elátkoztam, hogy nem hajtottam rá inkább egy olyan egyetemre, ami a szellemi képességeimnek és az érdeklődésemnek is megfelel. Most egy olyan szakképzésen tanulok, hogy falnak tudnék menni tőle. Az emberek átlag értelmi szintje kínosan alacsony, az óráink tartalmatlanak, unalmasak, arról nem is beszélve, hogy egy rakás olyan tárgyam van, ami nem fűződik a szakmámhoz (mondjuk, mintha asztalosként zongorázni tanulnék). Ilyen az oktatási rendszer. Ez van az egész nyomorult országban.


Nekem már helyben kell maradnom a meló miatt, de ha te mégis egyetemre mennél, gondolj arra, hogy ha egy olyan szakot választasz, ami érdekel, akkor sokkal motiváltabb is leszel. Többet kell majd tanulnod, de sokkal szívesebben is teszed majd. Állj a sarkadra! Tegyél azért, amire vágysz! :)

Sok sikert!

2012. dec. 5. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:

Környezetmérnöki szakon vagyok. :(


Itt is az van, hogy unalmasak és tartalmatlanok az órák. Egy dolog az, hogy alapozótárgyak, de azt is lehetne normálisabban oktatni, szerintem.

Hogy az első helyemről lecsúsztam, az nem gáz, mert azt nem bírtam volna. De ez meg nevetséges... Harmada annyi tanulással, mint a középsuliban, úgy tűnik, minden meglesz. Ha fele annyit tanulnék, mint középsuliban, akkor már 3-as 4-essel lenne meg minden.

2012. dec. 5. 22:56
 8/12 anonim ***** válasza:

Óóó, az pedig még jobban hangzik, mint az én sügér szociális képzésem. :D


Nos, de akkor is, a tiéd a pálya. :) Ha úgy érzed, hogy valami jobban érdekelne, annyira, hogy tegyél is érte, akkor hajts rá! Pluszpontok, nyelvvizsga, szintemelő érettségi, hogy fixen bekerülhess, és ha te megtetted a magadét, a szüleid már úgyse szólhatnak bele. Ez a te életed. :)

És hidd el, ha érdekel, amit választasz, az nagyon-nagyon motiváló tud lenni! Én láttam már tök síkhülye csajt ELTE TTK-n, mert a választott szak annyira érdekelte, hogy két számot nem tudott összeadni, de a latin nevű növények nem okoztak neki problémát mégsem. És ha ott is alapozó órákkal kezdenétek, se add fel... a végcél lebegjen a szemed előtt, a munka, amit a végzettségeddel megszerezhetsz. Én is pontosan erre hajtok. ;)

2012. dec. 6. 00:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:

Pedig sajnos lépned kell! Megértem, hogy félsz tőle, de nem éri meg boldogtalannak lenni.

Én is kaptam hideget-meleget anno, de megérte. Rájöttem, hogy nem élhetek aszerint, ők mit szeretnének, magamra kell hagyatkoznom.

Szerintem a szüleidnek sem jó, hogy téged így látnak, hogy nem vagy boldog. Ami nem megy, nem kell erőltetni! És ne feledd, ez a te életed, nem az övék. Ne ess abba a hibába hogy mások befolyásolják a sorsodat.

2012. dec. 6. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:

A szüleim azt gondolják, hogy a hozzáállásom rossz, és mindennel elégedetlen vagyok.

Közben nem. :(


Ma abból volt botrány, hogy egy cikk kapcsán a tényeknek hittem, és nem a Fidesz hazugságának. Ő olvasatukban: a balos hazugságnak hittem és nem a tényeknek.

Semmiben nem hisznek nekem, nem értenek meg...



Hidd el, jól hangzik a szak, de egy nagy kamuszak. Nem is arról szól, amire gondolnál, ráadásul elhelyezkedni lehetetlen vele...



Jövőre csak 10.000 finanszírozott hely lesz, hogy lehet majd bekerülni?

Ráadásul a Felvin is csak a keresztféléves szakok vannak még.


Totál motiválatlan és érdektelen lettem. Mindentől félek. A bizalmamat egy kellemes jövőben - elvesztettem; itthon úgy érzem, semmi megbecsülésem.

2012. dec. 6. 18:22
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!