Szerintetek ez az agresszió elfogadható?
Figyelt kérdés
Elég agresszív vagyok fizikailag, de magamtól soha nem kötnék bele valakibe, csak ha erre okot ad. Például verekedtem már amiatt, mert valaki előttem szemetelt, rászóltam és visszafeleselt. Vagy múltkor kértem valakitől egy cigit, és ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy nem adok (amit teljesen elfogadtam volna), szemtelenül azt mondta: "nem cigizek" és közben ott volt a kezében a bagó.
Ezek kis apróságok, de szerintem igazam volt mindig, pedig a legtöbb ember ezt szó nélkül hagyná. Nem szeretnék ennyire agresszív lenni, de az a baj, hogy az ilyen kis dolgok mindig felbasznak. De ismétlem, én még soha nem kötöttem bele teljesen ártatlan emberbe. Szerintetek majd eljön az az idő is, hiába mondom, hogy nem fog?
2012. nov. 27. 17:49
1/6 anonim válasza:
Szerintem próbáld visszafogni magad, mert egyszer valakinek még komoly sérülést okozol, aztán mehetsz a börtönbe.
2/6 anonim válasza:
Szerintem egy oltári sutyerák vagy. Csak azért mert nem te teszed meg az első lépést már mindenre engedélyt adsz magadnak? Gondolkozzál már kicsit. Összevissza önbíráskodsz, remélem egyszer jól összevernek amikor arcoskodsz. Vagy az előzetesben ráérsz elmélkedni.
3/6 A kérdező kommentje:
Az miért is arcoskodás, ha (a példáknál maradva) egy szemetelőre rászólok és ahelyett, hogy felvenné, elkezd visszabeszélni? Vagy egy kérdésre valaki pofátlanul a szemembe hazudik? Miért is kéne ezt nekem megtűrni?
2012. nov. 27. 20:04
4/6 A kérdező kommentje:
Ja és első körben sohasem egyből ütök, csak ugyebár általában olyan egyének csinálnak ilyet, akik hajlamosak a fizikai agresszióra meglátásom szerint és így olyan irányba terelődik az össszetűzés.
2012. nov. 27. 20:06
5/6 anonim válasza:
Ezek mind olyan kis pitiáner dolgok, amiket az ember csak akkor vesz észre, ha az önérzetét helyezi előtérbe. Szemléld a dolgokat kívülről, és jócskán adjál le az egódból szerintem. Keresztapámmal is így kezdődött. Eleinte minden vackon felkapta a vizet, utána meg különféle rendbontásokért havi rendszerességgel csípték fülön. Magaddal foglalkozz, először odabent legyél rendben, utána elemezgetheted a környezetedet.
6/6 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat, különösen az utolsónak:) Valószínűleg igazad van, úgyhogy megpróbálok változtatni...
2012. nov. 28. 19:46
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!