Egyetem első éve, normálisak a sírógörcsök?

Valamilyen szinten normális, ha magamból indulok ki. 22 éves vagyok és a harmadik évemet taposom a férfiak világában (mérnöki szak), ami mit ne mondjak bitang kemény néha. Úgy élem meg, hogy ha sikeres akarok lenni, akkor muszáj némi tartást magamra erőltetni, nekem szerencsére megy, kibírom hazáig a kiborulással, de van olyan csaj csoporttársam, aki egy komolyabb vizsgán is elbőgi magát, ha csúnyán néz rá a tanár.

A környezetet én sem szeretem, nem túl jó a kapcsolatom a csoportom nagy részével. Ez megalapozza azt, hogy minden reggel rossz kedvvel induljak iskolába, ezen felül sokszor van mélypontom, amikor nem értek és tudok semmit, csapkodok, kapkodok, nem sikerül semmi. Éppen ilyen eddig ez a félév is. Aztán minél kevésbé sikerülnek a dolgok, annál inkább elhatalmasodik az érzés, hogy "mi a sz*rt keresek még itt?"... Aztán ha a mélypontomon sikerül túlesni (pár hét vagy 1-2 hónap), akkor jön egy kicsit jobb, pozitívabb, kitartóbb hullám, amikor sikeresebb is vagyok és ez kicsit jó kedvre derít. Ismét kivilágosodik a cél, hogy miért is vagyok itt és jön egy kis lendület.

Át kell magadat ezen vergődni valahogy és nem szabad rögtön feladni és elkeseredni, hogy neked ez nem megy! Erőlködni kell, túlélni, aztán majd jön egy jobb pillanat, ami kicsit megkönnyíti a dolgokat.

Az életben lesznek ennél még nehezb dolgok is, szóval ennyire kiakadni az egyetem miatt szerintem nem normális.

Nekem is voltak sírógörcseim, de ez inkább az államvizsga,szakdolgozat időszakában...ha az elejét nem bírod, akkor az utolsó egy évben idegroncs leszel...

Szóval kedves fiatalok!

Higyjétek el, hogy az a másik is ugyanígy van, legfeljebb jobb "szinész", nagyobb pofa, jobban adja el magát, kevésbé őszinte, mint ti!!!

Az a másik is kiborul, otthon ő is kiveri a dilit, ugyanilyen érzésekkel, gondokkal, gondolatokkal, nehézségekkel küzd mint ti, csak előttetek "adja a nagyot"

Abból merít erőt, hogy letagadja, előadja az "én szuper vagyok" figurát, és ahogy azt látja, hogy ettől mások még jobban "összemennek, kisebbek lesznek", természetes, hogy ő kezd kiemelkedni közületek.

Végy fel egy hasonló álarcot, tégy úgy, mintha .... nálad minden szuper lenne, mintha .... te mindenben a legjobb lennél, mintha .... a többi mind hülye lenne, te vagy az, aki ....

Rögtön jobban fogod magad érezni, és ez átragad a többire is, és abban a percben a többiekhez fűződő kapcsolatod is jobb irányba fog változni.

Próbáld ki!

Szerintem meg egyrészt nem normális, másrészt meg nem muszáj mindenkinek egyetemre járni. (Azt meg senki ne higgye, hogy a diploma garancia a jó állásra és a jó megélhetésre.)

Én az ország legjobb egyetemére jártam (a maga területén természetesen), és nem voltak sírógörcseim. Szerettünk belépni az épületbe, szerettük a hangulatát, a nyüzsgést.

Kemény volt néha, de talán 2-szer bőgtem 5 év alatt, a matek szigorlat előtt (a matek ment legnehezebben), meg az államvizsga előtt, amikor 3 nap maradt 40 db tételre, mert előtte rendes vizsgaidszak volt.

Az "állandóan sírok" semmiképpen nem tekinthető normálisnak. Meg lehet próbálni a pszichológust (vagy inkább pszichiátert), de a leírtak alapján nem hiszem, hogy depressziós lennél. (Viszont ha nem változtatsz, akkor lehetsz.)

Mondjuk azért azt tudni kell, hogy a középiskolai és egyetemi anyagmennyiség és nehézségi szint között elég nagy különbség van. Leérettségizni annak is le kell, aki olvasni is alig tud, és 2-essel elrugdossák az érettségiig. Tehát jó érettségit írni nem nagy kihívás, mert nem a legjobbakhoz mérik a szintet. Az egyetemre ELVILEG a legjobbakat várják (tudom, vannak büfészakok, de most azt hagyjuk), a legjobbak közt jónak lenni sokkal nehezebb.

Nézd, nem csak 21 évesen lehet egyetemre járni. A barátnőm 37, és most diplomázik. Egyszerűen mostanra érett meg az egyetemre. Szerintem ne kínozd magad, adj magadnak 1-2 évet, dolgozz különböző területeken, próbálj ki több helyet, próbáld kitapasztalni, hogy mihez lenne igazán kedved (mert anélkül nem megy).

Vagy ha csak az előadótermet utálod, akkor iratkozz át levelezőre, akkor alig kell bejárni, mellette tudsz dolgozni. (Nappali tagozat mellett nehéz.)

Ha csak az a baj, hogy nem ismersz senkit, akkor barátkozz össze valakivel. Egyszerűen kezdj el beszélgetni a melletted ülővel, és ülj mellé a köv. alkalommal is. De úgy is lehet, hogy többször mellé ülsz "véletlenül", és 1-2 előadáson belül meg is imerkedtek. Én is így ismerkedtem meg 1-2 baráttal, és ha van 1-2 ember, akihez szólni tudsz, eleve sokkal kellemesebb minden.

Tanulni pedig ne úgy akarj, mint középiskolában. Nem lehet egyik napról a másikra készülni. Év közben a beadandókat kell megcsinálni, ill. a kötelező irodalmat elolvasni, esetleg ha tudod, melyik könyvből van a vizsga, akkor azt olvasni, aláhúzogatni a lényeget vagy kijegyzetelni. A vizsgákra/zh-kra alapvetően előtte kell felkészülni, a számonkérés módja szerint. Ha te meg akarod tanulni a "leckét" nap mint nap, abba tényleg csak belehalni lehet.

Ha van kérdésed, küldj privit.

6-os vagyok!

Én a közgében voltam így, mármajdnem otthagytam én is, amikor azt montam magamban, hogy "csakazértsem!" adom fel, "csakazértis" megmutatom... én sem vagyok hülyébb a többinél, ha az a másik képes megcsinálni, akkor én is! Juszt is!!!!

Fogamat összeszorítva kezdtem el tanulni, hogy mielőbb behozzam a lemaradást, nem volt könnyű, amikor előjöttek az én ezt nem bírom jellegű gondolatok, érzések, akkor ismét és ismét elmondtam, hogy de igen, nekem is megy, én is vagyok olyan jó, mint ők, meg akarom mutatni, meg fogom mutatni.

Volt egy pont, amikor már éreztem, hogy átestem ezen a mélyponton, és attól kezdve már nem volt gondom a hátralevő 2 évben.

Nem normális egyáltalán. Egyrészt nem értem az összefüggést a tanulás, és aközött, hogy senkit nem ismersz az előadásokon. Nem traccspartira megyünk oda... Ha pedig ismerni akarsz embereket, akkor ismerkedj.

De a leírásod alapján neked nem is való egyetem. Az, hogy remek érettségit írtál, egyáltalán nem fontos információ - két teljesen különböző dologról van szó.