Mi bajom van? Valaki érzett hasonlót? Hogy mászott ki belőle? 19/L

Már nincs akkora zavarosság a fejemben, mint akkor amikor azt sem tudtam melyik világon élek:))

nem csak a gátlásosságom miatt, mint rég, hanem mert legmélyen, belül sem találtam önmagam.

most már kicsit megnyugodtam, lemondásokkal.. nem akarok már annyira bevágódni senkinél, keresem a belső békém, önmagam, lassan, de biztosan jobban leszek.

addig nem erőlködöm, és és lesz*rom az embereket, így nem ítélkeznek. Arra vágyom, megismerjek valakit, akiben megbízok, és akik mellett nem kell gondolkodjak, "ez most hülyének néz".

tapasztalatból tudom, hogy van ilyen, csak keresni kell:D, bár furának érzem magam, hogy így szelektálom az embereket, vannak akikről azt hiszem, hogy jók, de még sincs bizalom. valójában önbizalom kéne.

nem kínozom magam, lassan jobban leszek. vannak megvilágosult pillanataim, amikor megértem magam, nem érzem magam hülyének, nem akarok az átlagra hasonlítani, megtalálom önmagam. ilyenkor gyűl az önbizalmam. nem erőltetem az emberi kapcsolataimat felszínes szövegelésekkel. sokszor ilyen alap dolgokra ébredek rá, hogy az emberek célja is, hogy megismerjen ENGEM, nem az, hogy mindenféle felszínes szöveggel próbáljam elfogadtatni magam, "bábszín házasdinak" néz ki az egész, legalábbis nekem nem áll jól, szerintem. Többnyire van önbizalmam, mert régóta nem úgy állok az emberekhez, hogy el kell fogadjanak engem, mint egy selejtet, és nem hiszem azt, hogy más emberektől függök, olyan gondolatok megtermődnek bennem, hogy a lelkem úgy viselkedik 'mint egy korcs, aki a menhelyről ketrecben várja, hogy elvigyék'. Ijesztő nem:)? Pedig nem kéne, sokáig nem ismertem önmagam és elveszetten éltem, be kell pótolnom az elvesztegetett kárt:)). Inkább élek úgy, hogy ne érezzem magam hülyének, és kitaszítottnak, emberek vagyunk, mint bárki más, ha valami nem tetszik a szívünknek, nem kell mindig elfogadnunk, mi is elutasíthatunk, mint bárki más, ha tudjuk mit akarunk.. az emberek sem ördögök, sokszor épp olyan emberek, mint mi, csak nekünk rossz a hozzáállásunk. Vannak jófej fajták, akik a tökéletlenséged is elfogadják, ha te is elfogadod magadban. Nekem is van egy gyakori netes barátom, de mindig kiver a víz ha találkozásról van szó:)) szóval most nála is, és hanyagoltam, közben végre őszintén kifejeztem magam, hogy miért nem akarom, és megértette, rendes volt azután is..

Amúgy átlag alatt azt értem, hogy hozzám képest átlag:)).

néha én is jól elvagyok a magam is világában, ilyenkor nem érzem kilátástalannak az életem, sőt. önmagamért élnék, és tervezgetek. máskor meg olyan fura, homályos minden, értelmetlen. elfogadhatatlan..:)) pl. amikor egy láthatóan beképzelt barom mellett is képes vagyok zavarba jönni. amikor rá világítanak arra, mennyire fontos az ami többnyire hiányzik belőlem. Néha úgy gondolom, hogy boldog vagyok magányosan is, de úgyis lesznek barátaim, de addig is jól meg vagyok, és természetesebb is minden. amikor meg 'olyan' helyzetbe kerülök, akkor akörül forog minden, és minden jelentéktelen. ami addig boldoggá tett, még az is leminősül.