Miért jó, ha nem vagyunk egyformák?

Induljunk ki az én helyzetemből példának. Én elégedett vagyok magammal nagyjából minden téren. Egyetértek magammal, mint mindenki saját magával. Most képzeljünk el egy utópikus helyzetet, ahol Tomi "szépségű" és gondolkodású futkos szerte a világon. Nincs háború, hiszen egyetértesz magaddal. Ninc

sen megcsalás, ugyanolyan szépek vagyunk. Csak béke és harmónia van a Tomi/Peti/Mónika vagy Béla paradicsomban. Egy hátulütője van a dolgoknak: nincs háború, nincs mi generálja a fejlődést. Ugyanez lekorlátozza a művészetet is rövidtávon, mivel azonos gondolkodás is épül, fejlődik. De minek is ide technika, ha anélkül is boldog vagy!?

Szóval nem értem: Hála Istennek, nem vagyunk egyformák! Én nagyon örülnék egy ilyen álomvilágnak.

Én megférek magammal. Jól érzem magam személyemmel. Nehezebb perceimben saját magamat segítem, győzöm meg jobb belátásra. Én normális emberekre gondoltam, nem perverzekre s gyilkosokra, betegekre. Ha nincsen életem párjával több hasonlóság, mint ellentét nem veszem el. Ennyire egyszerű.

Nincs háború, nincs vita, csak egyetértés. Nincs konfliktus, csak szeretet. Ha magamból indulok ki, még nem is unalmas. Nincs gyenge, nincs erős. Önmagad vagy! Te és te uralod a földet teljes harmóniában? Melyik hülye nem vágyna erre?