Miért vagyok ilyen? Nem tudok megváltozni, kicsit félek az emberektől.

Bocsi a hibákért, telóról vagyok.

Nem szeretek emberek közé menni mert mindig úgy érzem, hogy néznek, rólam beszélnek és rajtam röhögnek. Félek új emberekkel találkozni mert mindig az van bennem, hogy "úristen, mit fognak gondolni". Egyes emberekkel (főleg felnőtt férfiakkal) egész jól kijövök. Mielőtt szólnátok ezek általában apám kollégái, haverjai. Anyámon, apámon, nővéremen kívül egy emberben bízok meg, de nekem ő már olyan mintha testvérem lenne. Az iskolától is folyamatosan félek, nehogy valaki kellemetlen helyzetbe hozzon, nem is értem ez nagyon ritkán fordul elő. Àltalában mindig itthon vagyok mert nem merek emberek közé menni, minden bajom van ha várarlanul ki kell mozdulnom itthonról, pedig sose bánt senki. Sokszor úgy voltam ezzel hogy megváltozok és fogok emberek közé járni de nem merek. Kiskorombn is nagyon szégyenlős és félénk voltam, az oviban csak 1 barátom volt mert csak vele voltam hajlandó szóbaállni, ha ő nem ment oviba akkor én sem. Az óvónők teljesen máshogy bántak velem mint a többiekkel és elnézőbbek is voltak. Kb 3 éves voltam amikor az orvos pszichológushoz küldött valamiért és az azt mondta, hogy lelki megrázkódtatás ért. Pedig a családom normális és senki nem bántott, de úgy tudom hogy a kicsiknél az is sokat számít, hogy hogyan beszélnek velük, milyen hangnemben. Az állatok tárasaságát nagyon szeretem, általában rossz kedvem van, szinte csak velük vagyok boldog. Szerintem ez nem normális dolog, hogy ennyire kerülöm az embereket és túl bizalmatlan vagyok de nem emlékszem semmi olyasmire, hogy bárki bántott volna, akár szóban, akár nem.

Tudom, kamasz vagyok és blabla, de kiskorom óta bennem van ez a félelem vagy nem is tudom mi.

15/L