Ebben hogy lehet megoldást találni?

Ismerősöm azt hiszi személyes "varázsa" van kapcsolatok terén és így könnyű neki ismerkedni. Hiába mondom neki, hogy nagyon nincs, csak ő látja így, nem veszi észre. Igazából ez a "titokzatos személyes varázsaura" abban ki is merül, hogy minden baromságon röhög és idétlen (=gyerekes). Nem fogja fel a lényeget.

És olyanokkal piszkálja az embereket, akiknek nincsenek ismerősei, hogy skizotip meg fél meg szorong. Közben ő az, akin látszik, hogy remeg és megváltozik, "elgyengül a személye" ha idegenek közé kerül... gyereknek még középiskolában szólt az egyik tanár (végzősként), hogy menjen a wc-be szólni a többieknek, hogy jöjjenek ki onnan, mert cigiztek. Ő meg csak megállt és rámnézett valamiféle megerősítést keresve, mert kell az érzékeny kis lelkének. Állt, a tanár kiröhögte ő meg könnyes szemmel elment onnan. Jézusom, rögtön az jutott eszembe, hogy ez beteg...

Nekem pl. 1 "barátom" sincs, csak ismerőseim. Nem azért, mert félek vagy nem merek odamenni hanem egyszerűen nincs rá szükségem, de ő ezt nem érti. Teljesen jól érzem magam egyedül. Így tudok élni, a kapcsolatok feleslegesek. (kivéve amelyik nem, és ameddig nem) Semmi értelme a (mélyebb) ismerkedésnek. Egyetlenegy olyan helyzet nem volt az életemben amikor hiányoltam volna magam mellől bárkit is, egy ismerőst/társat. (ő viszont igen)