Van értelme az életet szinte egyedül, társaság, haverok nélkül leélni?

ez szerintem nem korfüggő, inkább az adott személy élethelyzete és személyisége dönti el

fordított példák is vannak, ahol pont egy középiskolában társasági emberből lesz az egyetemen beforduló, vagy épp Buddha élete is egy jó ellenpélda rá.

Aki pl gazdag, megteheti, hogy nem szorul rá a családja segítségére, attól hogy valaki nem tudós. más dologért is feladhatja a társasági életet, pl nyugalom, lelki megtisztulás, szellemi felemelkedés, küldetésvégzés, vagy egyszerűen ő így szeret élni...

tény hogy a kamaszokra hirtelen tör rá az önállóságvágy, és a felnőttség képzete, de valójában a társadalomban egymásra vagyunk utalva.