Miért érzem ezt?

Ti éreztetek már hasonlóan? Nehéz felfognom, hogy valakinek fontos vagyok. Vagy legalábbis létezem valaki számára. Ha barátaim elhívnak valahova, de úgy hogy csak engem, pl menjek vele a Balatonra, mert milyen jó lenne, és nekem azonnal azon jár az eszem, h vajon hányadik ember vagyok én, akit hív? Hányan mondtak nemet előttem? És nem tudom elhinni, mikor azt mondja én jutottam először eszébe. Vagy ha csak simán felhívnak, hogy mi van velem. Nem tudom felfogni, hogy érdeklem őket. Hogy érdeklek valakit egyáltalán. Hogy miért? Mert szerintem elég randa vagyok. És a korosztályom (13-17) eléggé külsőre megy, még akkor is, ha csak barátkozni szeretne. Tudom, hogy egy barátságban nem a kinézet számít, de akkor sem tudom felfogni, hogy valaki ne a külsőmet nézze. És nem egy ember hív el ide-oda. Szóval itt nem arról van szó, hogy valaki képes a felszín alá nézni. De akkor miért barátkoznak velem? Vagyis, nem, ez így hülyén hangzik. A kérdés az, hogy miért látom ezt furcsának? Normális ez? Mit tehetnék, hogy másképpen lássam a dolgokat?

15/L