Undorodom a legtöbb embertől és utálom ha valaki hozzám ér, attól is hányingerem lesz ha látom az embereket h egymást tapizzák. Mit csináljak?

Én pozitívan értékellek, mert reálisan (jól) látod magad a környezetedben.

Tegyél ellene, járj társaságba (tényleg, nem írtad, szoktál), próbálj a gondolkodásmódodon változtatni.

Azt, hogy tapizzák egymást, miért így fogod fel??

Két fiatal, aki kedveli egymást, kívánják egymást, szeretik egymás érintését, és továbbmenve intim szférában (bár nem mindig csak ott csinálják) ezt már pettingnek hívják, ami a szexuális kapcsolat előszobája.

Enélkül hogy lesznek később pár? Amitől Te undorodsz az bizony teljesen természetes, próbálj ez irányban először gondolkodni, barátkozni a pillanattal és később TENNI is...

Én is ugyan ilyen voltam.

A barátnőim azon szórakoztak ha hozzám értek kirázott a hideg és felállt rajtam az összes szőrszál. Ha megöleltek befeszült az összes izmom és muszáj volt elhúzódnom. A saját anyám se tudott megölelni.

Volt amikor azért bőgtem, mert anyu sose ért hozzám és hiányzik, hogy megöleljen - itt évekről beszélek, gyerek voltam és nem ölelhetett meg, mert nem engedtem- semmi sem hiányzott annyira, mint hogy megöleljen. Ott ült az ágyamon de még akkor se tudtam neki megengedni. Próbálkoztunk, de mindig ugyan az a menekülési kényszer. Kifeszítettem magamat az ölelésből. Pedig nem akartam.

Volt, hogy a tömött buszon elkezdtem kiabálni emberekkel. Mert úgy helyezkedtem, hogy senki se érjen hozzám, de mindig beljebb tolultak és elfoglalták azt a helyet amit én összepréseltem magamnak..

Fiúk.. Ugyan őket nem csak érintésileg taszítottam, de szóban is. 4 évig egy fiú sem akart velem barátkozni.

Aztán egy barátnőm a kezébe vette az irányítást. Folyton ölelt, ahányszor meglátott megölelt, puszilgatta az arcom, simogatott. Mert "olyan viccesen reagálsz rá". Ezt 1 hónapig bírtam, tudtam legjobb védekezés a támadás, nekem is meg kell ölelnem. Lehetetlen küldetés. Aztán 1 hónap terror után már semmit se éreztem, ha hozzám ért, tudtam ha várok, akkor abba marad. Aztán megöleltem, magamtól. Ahányszor megláttam megöleltem. Ez ilyen sokként érte az embereket. :D Azóta a lány nem ölelget, elmúlt a "vicces" varázs.

De már én sem érzem kellemetlennek az érintkezéseket.

Ha iszok akkor még kompetensebb lettem, pár napja egy srác ölébe tettem a kezemet - kértem tőle gyújtót, de várnom kellett és addig leraktam az ölébe pihentetni a kezem - erre meg belerakta a kezét az enyémbe és annyira kellemes érzés volt.

Meg kellett utálnom az emberi érintkezéseket azért, hogy így 19 évesen még a legapróbb gesztusokat is értékelni tudjam.

Szerintem egyszerűbb lenne, ha elmondanád a megmaradt barátaidnak, hogy ez nem tudatos. És segítsenek, vagy avval, hogy felfogják ez neked jelen pillanatban nem jó. Vagy, hogy ha tényleg a barátaid akkor segítenek átvészelni.

19/L