Szerintetek ezt miért csinálom? Miért nem hajszolom már a lányokkal való ismerkedést?

Nem akarok foglalkozni lányokkal, rosszul vagyok, ha ismerkedésről hallok, ha itt is írnak priviben, inkább nem igazán foglalkozom a lányokkal, akik szeretnének ismerkedni velem, mert nem látom értelmét. Úgy érzem, csak kudarc lesz a vége, ahogy eddig is és vagy nem jövök be nekik külsőre, vagy a táv miatt esélytelen az egész vagy ők nem jönnek be nekem. Én már elvesztettem a reményemet, mintha értelmetlennek tartanám az ismerkedést, párkeresést, szinte jobban érzem magam egyedül, így biztonságosabb, meg, ha eddig elutasítottak a lányok és csak fájdalmat okoztak nekem, akkor most minek lenne másképp? Hagyjanak engem békén, jó nekem már egyedül huszonévesen volt időm megszokni a szerelem és szexhiányt. Prostival vesztettem el, mert már tavaly is éreztem, hogy nem lesz egy lány sem, akinek kellenék, nos jól éreztem, legalább úgy halok meg, hogy már nem vagyok szűz és nem kínoz úgy a szex iránti vágy sem, hogy milyen lehet igazi nővel együtt lenni. Bár nem mondom, hogy nem hiányzik a szex, de mostanra már kezdek beletörődni, hogy én talán örök magányra vagyok ítélve a rút külsőm és jó fiús stílusom miatt. Egy ideig sikerült bunkóvá válnom, de már belefáradtam, hogy szerepet játszok, úgyhogy ismét egy lúzer, jó fiú vagyok és élem az életem. Valaki nyugtasson meg, hogy normális vagyok azért még. Vagy a társ iránti nagy hajsza miatt így kiégtem volna?