Kamaszok. Tapasztaltatok már hasonlót? : /

Szia! :)

Először is nyugi, nem csak Te vagy ilyen ifjonc. Észrevetted már, hogy egy általános iskolai osztály nagy része korából eredendően rosszindulatú és retardált? A normálisak meg szenvednek, mert rájuk szállnak, ha észreveszik az érzékenységüket.

Az általános nekem is úgy telt, hogy alsóban nagyszájú, önbizalommal teli, ,,fiúzós" lányka voltam, még jó tanuló is, szóval nem voltak gondjaim. Viszont negyedikben az énektanárunk elvett tőlem egy szólót (nagyon szerettem énekelni, és az ugye tök nagy dolognak számított, ha egyedül énekelhettél), az ofőm meg elkezdett lenézni, mert már csak 3-asokat, 4-eseket tudtam összehozni matekból. Felsőre rohadtul f*staligának éreztem magam, odalett az önértékelésem, már nem is tanultam, tipikus lúzer lettem, szétcincáltak az osztálytársaim, amikor én karót kaptam, ők meg ötöst. Szóval utáltam az egészet... De nyolcadikra észbe kaptam, kiléptem a depiből, arra gondolván, hogy nem velem van a baj, hanem ők a s*ggfejek és kész. Nem szabad elfogadni, hogy depis vagy. Gondolj bele, a középiskolás évek mennyire meghatározók, jönnek a bulik, a különböző karakterek, kevésbé dedósak már az emberkék. Lesznek új barátaid, eljárkáltok, és mindig gondolj arra, hogy nem vagy rosszabb, sz*rabb ember senkinél.

Én pozitívan álltam hozzá a középsulihoz, lett két barátnőm, aztán tizedikben már benne voltam a fiúk társaságában is, fiúm is lett, azóta is együtt vagyunk, szóval minden jól alakult, habár döcögősen indult, mert kilencedikben még csak a két barátnőmmel voltam. Ne hagyd leépülni magad, folyamatos biztatásokra és kihívásokra van szükséged. Kihívás = most odamegyek X-hez, és elcsevegek vele. Ne felejtsd el, hogy a középsuliban mindenki most fog látni Téged először, tehát TE DÖNTÖD EL, hogy milyen képet szeretnél nekik mutatni. Szerencsétlen, összeroppant lánykáét, vagy egy kedves, mosolygós, barátságosét, aki mer beszélgetni?

Ami a halált illeti, azt is felejtsd el. A halál a természet része, és csak azért félünk tőle olykor-olykor, mert ismeretlen dolog. Az emberek meg ugye félnek az ismeretlentől, legyen az új suli, új munkahely, új országba való költözés lehetősége. Csak ülj ki a természetbe, élvezd a napsütést, hallgasd a madarakat, és gondolj bele, milyen gyönyörű az élet, hogy vajon ki tervezte ezt meg azt a madarat, miért olyan szép különbözőek, és milyen szépen szűrődik át a Nap fénye a levelek között. Én ilyenekre gondolok, ha rossz kedvem van, és egyből az jut eszembe, hogy ,,Te jó ég, mitől is van rossz kedvem? Nagy ügy, túlteszem magam rajta. Lehetne rosszabb is. Ha megbetegedne valakim, visszasírnám ezeket a nem létező gondokat."

Ha gondolod, levelezhetünk, leszek a lelkikukád. :)

Sajnállak.. ://

De hidd el, még fiatal az anyukád, sokára fog meghalni. Az én apukám jövőre már nyugdíjba megy, és amikor múltkor ezen gondolkodtam, én is kétségbeestem... Nagyon fiatalos meg minden, valahogy sose gondoltam rá, hogy öregszik, és ez valahogy hirtelen ért. Hogy ő igenis már 61 éves lesz, ami sok. :( Szóval tényleg átérzem azt amit érzel.

Engem is sokszor kiközösítettek, 2 barátnőm van, de velük se érzem annyira jól magam, valahogy nem az igazi. Én is jövőre leszek 9.-es, és már tényleg nagyon várom az új osztályomat, reménykedek benne hogy jobb lesz az osztályközösség, mint itt. Nekem amolyan legjobb barátnőm sincs, csak két lány akikkel viszonylag elvagyok, és ennyi.

Próbálj meg ne a halálra és hasonlókra gondolni, tudom, hogy nehéz, nekem is volt ilyen depis korszakom. Bár nem konkrétan a halálra gondoltam, inkább arra, hogy mennyire egyedül vagyok, és hogy mindent mennyire elcsesztem. Akkor költözött el az egyetlen barátnőm, és bár azóta szereztem újakat, de valahogy nem az igazi... Ráadásul elbúcsúzni se tudtam tőle normálisan. :( Annyira hirtelen jött minden, és azt hiszem, az én hibámból.

Ha gondolod írhatsz privit, beszélgethetnénk, én nagyon ráérek. :)

Első vagyok.

Amúgy egyszer 12-13 évesen láttam egy filmet, amiben egy meteorit közeledett a Föld felé, na akkor lepergett nekem is az életem, és hetekig féltettem a családomat, a barátnőmtől is haza akartam jönni, hogy anyával lehessek az utolsó pillanatig. :D Na meg elköltöztünk, aztán a hév zajára mindig beképzeltem, hogy épp egy repülő/meteorit zuhan felénk, szóval voltak jó éjszakáim. Szerintem mindenki átmegy ezen a halálkérdésen, ki előbb, ki később, és szerintem minél előbb átesel rajta, annál jobb.

Sajnálom a nagypapád, de sosem szabad feladni. Küldj neki is pozitív erőt. Agykontrollozz. :))

Szia, sajnálom, hogy ilyenek az emberek a közeledben ://

ha gondolod beszélgethetünk 15/f, írj privit :))

Amit leírtál olyan már nekem is volt. Nekem csak estefelé volt ilyen, miközben feküdtem az ágyamban, hogy arra gondoltam, egyszer meghal a családom és mindenki én pedig mit fogok csinálni. Sőt én még amiatt is aggódtam, hogy mi lesz ha felnőtt leszek és valami bajuk lesz én pedig nem tudok rajtuk segíteni, mert valószinűleg már nem velük fogok lakni. Ilyenkor mindig fel kellett kelnem az ágyból, mert nem bírtam. Kb másféléve már elmúlt és nekem úgy egy hónapig tartott. Nagyon rossz érzés volt amit akkoriban éreztem, mindig úgy feküdtem le, hogy megpróbáltam teljesen elterelni a gondolatomat róla. Végül már azótta nem érzem azt az érzést(nem tudom, hogy neked ilyesmi volt-e) és nem is gondolok ilyenekre.

Én akkoriban nem igazán tudtam lenyugodni, de remélem segítek: Gondolj arra, hogy ilyen az élet és bármi rossz dolog történik veled, legyen az halál, ez a természetes.Addigra már saját gyerekeid is lesznek meg persze férjed, akik mindig ott lesznek melletted.

Egyébként most én is 14 éves vagyok.