Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Mit kellene csinálnom, hogy...

Mit kellene csinálnom, hogy jól érezzem magam?

Figyelt kérdés

Üdv! Ez a kérdés rólam szól.

Tehát: 16 éves vagyok és fiú. Látszólag minden rendben. Kényelmes családi háttér meg minden. De valójában semmi nincs rendben. Iszonyú zavart vagyok. Úgy érzem, mindenről le vagyok maradva. Én mindig is amolyan „okoska” voltam, mindig a természet dolgai érdekeltek, és valahogy elfelejtettem kinőni ebből. Nem kezdtem el koncertekre meg bulikra járni, és azért nem, mert nincs kivel. Itt a bibi. Míg szinte mindenkinek van egy állandó baráti köre, nekem nincs. A helyzet az, hogy irtó egyedül vagyok. Az a suli, ahova régebben jártam, tahókkal volt tele, és ott valami nekem a végén már elpattant, mert állandóan engem szivattak. Valahogy úgy éreztem, hogy elegem volt az életből, mert baromira nem igazság, hogy én ilyen „jó gyerek” próbálok lenni, és engem állandóan szivatnak és ezzel cs*szik el az életem. Bosszút akartam állni, de nem csináltam semmit, úgyis többen voltak. Szóval már nagyon elegem volt, de valahogy kibírtam. Épp csak, tisztára töketlennek éreztem magam, és érzem még azóta is, hogy nem tudtam úgy visszavágni, ahogy kellett volna.

Az előző sulimból akik voltak, azokkal nem igazán tartom a kapcsolatot, mert reménytelen. Jó, most már máshová járok, de valahogy itt se tudom magam igazán elfogadtatni. Normális életet akarok, de valahogy nem jön össze, nem hív senki bulizni, az előző tanév is azzal telt, hogy kb. minden nap itthon ültem, és ez már kikészíti az idegrendszeremet is, már kb. mindenkivel üvöltözök, a szüleimnek is olyanokat mondok, amiket egyáltalán nem kéne és nem is akarok, de ez az állandó unalom, stressz és elégedetlenség az életemmel így ütközik ki rajtam. Egyszerűen nem bírok mit kitalálni. Nem bírom felfogni, hogy miért van az, hogy mindenki állandóan bulizni megy, hogy hogy csinálják, hogy állandóan elhívják őket. Amikor valamelyik osztálytársam meséli (és ez kb minden nap előfordul) hogy „hú basszus, de jót buliztam, volt vízipipa, smárolás, minden, tök jól elvoltunk” akkor úgy érzem, hogy puszta kézzel szét tudnék verni egy gázbeton falat. Elegem van, hogy nekem nincs részem ilyenekben, még soha, semmi BALHÉT nem csináltam, semmi hülyeségben nem voltam benne. Idegesít, elegem van ebből a „jógyerek” szerepből meg akarok változni de nem megy, mert már mindenki elkönyvelt engem ilyennek, pl., hogy jó tanuló vagyok, és elveszíteném a maradék hitelemet, ha egyik percről a másikra „rossz gyerek”be váltanék. Kétlem, hogy menne. Pedig valami ilyesmit szeretnék. Mit fogok majd mesélni pl. a fiamnak, hogy én egész kamaszkoromat otthon üldögéléssel töltöttem??? Pedig ez a helyzet, legalábbis eddig. Nagyon elegem van. Úgy érzem, elcsesztem a gyerekkoromat. Jó, nem azt akarom mondani, hogy nagyon le akarok hirtelen zülleni, és most minden rosszban benne akarok lenni, hanem csak egy egészséges mértékben hülyülni. Természetesen csajom sem volt még, pedig nagyon szeretném. Úgy érzem, lenéznek, mert nem volt még barátnőm, és strébernek tartanak, mert jó tanuló vagyok. És ami szar, hogy úgy érzem, hogy így aztán nem is lesz barátnőm, mert mindenki első látásra látja, hogy milyen vagyok, naná, hogy a csajok is csak kiröhögnek. Egyre zárkózottabbá válok. Mit csináljak mielőtt annyira begőzölnék, hogy valami őrültséget követek el?

Hogyan változzak meg?


2009. júl. 7. 10:58
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
77%
nem kell megváltoznod...csak csinálj egy kicsit más dolgokat....pl:az otthon ülés helyett menj el ha van tó nálatok oda sétálni...töltődj fel ott energiával...biztos van 1-1 barátod is valahol..szervezz velük valamit amit szerettek csinálni vagy éppen menjetek üljetek be valahova meginni valamit...és a lányokkal még ráérsz mert a mai 16 éves lányok k..vák:(
2009. júl. 7. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
100%

Szia!

Én ugyan lány vagyok, de átérzem a helyzetedet. Én is ilyen voltam. Általánosban mindig engem szívattak, nem is egyszer megvertek, én voltam az osztály nagy strébere. Mindenki azt mondta, hogy ne foglalkozzak velük, de hidd el ez nem megy ilyen egyszerűen. Így iskolaváltáskor egy elit gimit jelöltem meg. Most olyan osztályba járok, ahol egy csomóan voltak ilyen helyzetben. Tudom nem egyszerű barátokat szerezni, de van erre egy jó taktika. Odamész hozzájuk és beszállsz a beszélgetésükbe. Lányoknál ez könnyebb, ott csak pletykálkodni kell egy kicsit és már a szvükbe zárnak. Fiúkkal pedig beszélgess a legújabb videojátékokról vagy ilyesmi. Ha például imádnak kosarazni, szervezz egy kosárlabdas délutánt. Vigyél sok üditőt és kaját. Tuti, imádni fogják az ötleted! Vagy kérdezd meg nincs- e kedvük megnézni a legújabb filmet a moziban... Ha kell még ötlet, akkor csak írj nekem: bvikoca@citromail.hu

Hajrá, kitartás! Drukkolok neked!

Utolsó hozzászólónak: Mi az, hogy a 16 éves lányok k..vák? Én is annyi vagyok és nem vagyok az. Légyszíves ne ítélj látatlanban!

2009. júl. 7. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
77%

hé, ne általánosíts minket te előző :P


hasonlóan vagyok hozzád kérdő... ahogy nálunk is összeálltak már a társaságok, hát valahogy egyikbe se sikerült belekerülni. elvagyok köztük, persze valódi-igazi barát nélkül nagyjából. de engem még az se kellett volna hátráltasson, hogy hűdeszar élményekkel jöttem el az előző sulimból, mivel szerettem ott..viszont az újat is vártam, mert jóra számítottam. de nagy csalódás volt..

és hallom mindennap, pontosaan, hogy milyen jót szórakoztak vahh, pedig én is szeretek pipázni, én is szeretnék új embereket megismerni.

és barátom se volt..:)

közös pontok, hurrá, mostmár csak tanácsot kéne adnom :D


az a rossz, hogy gőzöm sincs.

mindenki azt mondja, hogy ugyanmár, menj, keress új társaságot, járj el ide-oda, csináljt ezt meg azt emberek között... de egyedül beiratkozni valahova, halom idegen emberrel, akikkel újra az a helyzet, hogy már ismerik egymást oda egyedül hááth én nem megyek..könnyne lehet, hogy kedvesek lennének, persze.. de de kellemetlen akkor is.

ismerkedj buszon parkban boltban, az a másik.. naja, ha velem így akarnának ismerkedni lehet a szívbaj jönne rám :D bár nem feltétlen:)


vároménisatácsokat..

2009. júl. 7. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
78%
mindig vannak kivételek...de általánosságban k..vák
2009. júl. 7. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
100%
a második vagyok. Miben általánosítottam? És nem vagyunk k..vák. Na az az általánosítás!
2009. júl. 7. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
100%

Ne akarj "rossz" lenni, megbánod!

Próbálj hasonló emberekkel barátkozni, beszélgetni velük, hátha.


És sajnos a mai tini lányok többsége tényleg k...

2009. júl. 7. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim ***** válasza:
100%
Szia! El se olvastam a többiek válaszát,mert nem érdekel ezt most akkor is leírom ha vkinek nem tetszik! Én is jó tanuló vagyok nekem sincsenek abrátaim um mindenki engem .. De azért biztos nem fogok rosszabb tanuló lenni milyen világ van már ,hogy a jótanulókat nem fogadják el,mert éppen ők figyelnek az órán stb.. Leht h tök jófejek szerintem igazságtalanság és k..va szemétség ez!! Összekéne fogni és megmutatni az agyilag értelmetleneknek h ők semmivel se jobbak csak becsapnak mindenkit a "menőségükkel,, !!! És igen én is a családomon vezetem le de nem helyes...
2009. júl. 7. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
100%
második ne haragudj, nem rád gondoltam, elsőre én is.:)
2009. júl. 7. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
100%

utolsó előtti, akit nem érdekel a többi válasz, ha esetleg visszanézel ezt elolvashatnád.


el vagy tévedve, nem írnak le valakit azért, mert jó tanuló.

az osztály legjobbjai nálunk igencsak jó helyen vannak az osztályban magában, barátokkal, senki semmiért nem ítéle el őket - csodálják.

három gyerek van nálunk, akit látványosan nem bír az osztály.

egyikük sír minden négyes után - kisírja a jobb jegyet évvégén, félévkor, lelkileg terrorizálja a tanárokat.

a másikuk, ő elég bunkócska, lekezelő és jobbnak tartja magát sokaknál. hátamegett beszél, hasonlóak...

harmadikuk egy olyan gyerek, aki állandóan beszél, a tanárokat is kikészíti, minden apróságot tudni akar, azt hinné az ember tud is, de nem, nem tanul, szar dogákat ír, de lelkes. mindenkinek az idegeire megy viszont, szüneteket képes átbeszélni.


volt egy kitűnönk. senki nem utálja, de nem is ismerik igazán. ez nem az osztály hibája feltétlenül.

egy fiúnak egy négyese volt - az osztály mondhatni középpontja.

egy másik egy négyessel, kb olyan helyzetben van, mint az első. kicsit még jobban benne van az osztály életében.



utálnak? nem feltétlenül a jó jegyeid miatt. az is lehet, hogy olyan segg az osztályod, igaz, de egy próbát megérne, ha szimplán rákérdeznél. rosszul nem jöhetsz ki belőle, és örülj, ha a szemedbe mondják az igazságot.

2009. júl. 7. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
100%
uccsó válaszadónak üzenem: nem is utálnak csak b.szik mindenki a fejemre és inkább utálnának de am. ne vitázzunk inkább arra válaszoljunk amit kérdeztek;)
2009. júl. 7. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!