Van olyan ismerősötök, aki szentül hiszi magáról, hogy mindent mindenkinél jobban tud?
... és mindig teljes meggyőződéssel löki a saját igazát, még akkor is ha marhaságokat beszél. Azt hiszei magáról, hogy csak ő az okos és mindenki hülye körülötte, közben a valóság pont ennek a fordítottja.
Nekem eddig egy ilyen ismerősöm volt, de most akadt még egy, aki pont ugyan ebbe a típusba tartozik.
Ha van ilyen ismerősötök, hogyan szoktátok kezelni?
Arra már rájöttem, hogy ész érvekkel meggyőzhetetlen az illető, mert nem jut el a tudatáig amit mondok. Így sokszor inkább csak ráhagyom a dolgokat.
Igen van ilyen ismerősöm, sokáig barátnők voltunk, de amikor meséltem neki hogy összevesztem a párommal, meg bajok vannak közöttünk, az volt rá a válasza: "én már az elején megmondtam hogy ez nem lesz jó, és az első kis hibájánál dobd ki. Soha nem hallgatsz rám pedig én megmondtam."
Pedig nem is mondott semmit a kapcsolatom elején, és akkor nem is volt semmi problémám a párommal...
Innentől kezdve kezdtem hanyagolni, nekem ilyet ne mondjon, hogy ő az elején megmondta. Nem csak ebben a témában nagyon "okos", hanem minden másban. Mindegy hogy mi a tényleges igazság, a lényeg az hogy nekem soha nem lehet igazam, mindig csak neki. Ő tökéletes, mindent jól csinál, a pasikkal úgy bánik mint egy istennő... Hát persze, csak a leghosszabb kapcsolata 1 hónap volt. De természetesen a pasi volt a hülye, hát ki más?! :D
Lehet úgy jön le a szövegből, hogy utálom őt, pedig nem, csak ha belegondolok már akkor felidegesítenek ezek az okoskodásai. Egyébként jó fej csaj (lenne) :)
Hát akkor úgy látszik ez a legjobb módszer...
Nekem egyébként most a kolléganőmről van szó. Elvileg az én beosztottam lenne, de ezt soha nem érzékeltettem vele. Inkább próbáltam egyenrangú partnerként kezelni. Lehet, ezért is nőtt a fejemre.
Nemrég óta dolgozik nálunk. Az első hónapokban még meghúzta magát, de egyre inkább azt veszem észre, hogy teljesen jelentéktelen dolgokban is mindig ellentmond nekem, szinte parancsolgat és mindennek úgy kell lennie, ahogy ő elképzeli.
Múltkor pl céges bulit szerveztünk és egy termet ki kellett dekorálni. Hát úgy rám förmedt, mert a lufikak nem olyan szín szerint rendeztem el, ahogy ő elképzelte! Nem mintha bármi jelentősége lett volna... Na, meg amikor a borokat számoltuk össze... ő teljes meggyőződéssel állította, hogy egy borosüveg 0,7 literes és én rosszul tudom, mert biztos, hogy nem 0,75. Jó, ráhagytam, akkor számoltunk ezzel. Utólag megnéztem és tényleg 0,75 literes volt. Persze ezt már dörgöltem az orra alá.
Kirúgatni ilyen apróságok miatt nem akarom, de kezd már nagyon elviselhetetlen lenni.
- Gizike! Ki a főnök, maga vagy én?
- ...
- Na akkor ehhez tartsa magát! Köszönöm.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!