Nem nagyon kedvelem anyámat, a tulajdonságait végképp nem. De hasonlítok rá, pedig nagyon nem akarok. Hogy változzak?

Elsőre ez így biztos, hogy tiszteletlenül hangzik. De így van. Anyám a legtöbbször úgy viselkedik, mint egy hisztis 12 éves: ha beüti valamiét, akkor feljajong, hogy "aúúú, jaaaj úúúgy fáááj" persze olyan hangon mint akit a sírás folytogat. Egy jó szava sincs senkihez: az emberekről mindig a rosszatt feltételezi, el se tudja képzelni, hogy valamirét ő legyen a hibás. Ha hazajön fél órán belül üvöltözni kezd egy olyan dologért, amit normális hangnemben is közölni lehet. Szám.gépes játékokkal játszik, de a "keresd meg az almát, és add oda a fókának" szintűekkel. Sosem kér, hanem parancsol. Ha megbánt (ami nagyon sokszor fordul elő, bár én elég érzékenylelkű vagyok, amiről ő tud) soha a büdös életbe nem kér bocsánatot! SOHA, pedig tudja, hogy fáj. Amikor utasít, akkor mindig tesz egy megjegyzést, ami baromi idegesítő tud lenni (pl.: ..., ha szakítani tudsz rá időt. Mind a ketten tudjuk, hogy lesz rá időm, eddig csak azért nem csináltam meg, mert nem mondta). Amikor a vizsgáimra vagy nagy tz-kre készülök, és felmondanám neki, akkor ő vagy elgajt, vagy sóhajt egyet-kettőt és forgatja a szemét. Bezzeg ha nem tudok végül úgy teljesíteni, akkor azzal jön, hogy "bizonyára, mert alig tanultál" (pedig még éjjel is tanultam!).

Sajnos elég gyakran felismerem őt magamban és a mozdulataimban. De nagyon nem akarok ilyen lenni mint ő. Mégis hogy változzak meg? Lehet úgy élni egy családtag mellett, hogy el kell viselned, és figyelned kell rá, hogy ne ragadjon át rád az ő viselkedése?

(Túl vagyok a nagy lázadó korszakomon, de még kamasz vagyok.)