Hogyan lehet túltenni magunkat azon, hogy jelentősen gyengébbek vagyunk az átlagnál?
Most érettségizem.
Ha nem is 13 éven át, de legalább 5.-től jóval többet tanultam, mint a legtöbb gyerek. Jobban kellett figyelnem, otthon többször kellett elolvasnom és többet gyakorolnom, hogy elérjem a 4-es, 5-ös szintet.
Majd a gimi 4 éve alatt a 4-es átlag is kemény munka árán valósulhatott csak meg.
A matek, a biosz és az infó megy talán jobban, mint a többi. Ezekből is sok és komoly gyakorlás kell, hogy meglegyen az 5-ös.
A matekérettségi maximum 88% lesz (12 pontnyi veszteség biztos), holott megcsináltam majdnem minden régebbi feladatsort, ha nem ment valami, általában tanártól vagy okosabbtól kérdeztem, megírtam a házikat, általában odafigyelve, órán odafigyeltem, nem egyszer jelentkeztem, hogy kimennék a táblához megoldani.
Ez ment az utolsó két tanévben. Sok 100%-os TZ-m is lett, de könnyű volt nagyon ennél a tanárnál.
Közben ez az ideig matek 90% fölött van sokaknak, akik sokkal kevesebbet dolgoztak, mint én, akár nem is kell nekik a matek semmire.
Biológiából mindig próbáltam figyelni az órán, tanultam, átmásoltam egy papírra vagy egy füzetbe az órai vázlatot, ekkor próbáltam számomra könnyebben érthető formába átírni. Volt egy feladatgyűjteményem, TZ-k előtt általában megoldottam az odatartozó feladatokat. Megoldottam pár régebbi érettségit, mind közép-, mind emelt szinten is.
Mégis négyes voltam belőle mindig, és az érettségim is annyi lesz, maximum gyenge lábakon álló 5-ös.
A magyarról, töriről ne is beszéljünk... Ezekből ráadásul szita az agyam, amit egyszer úgy-ahogy sikerült is megtanulni, rövid úton elfelejtettem. Általában 3-as voltam belőlük, maximum gyenge 4-es.
Felmérések szerint is átlagon aluli a logikai készségem, a memóriám, míg átlagos az általános matematikai készségem.
Lassan gondolkozom, amit megérteni kell, sokszor nehezen értem meg.
Egyébként fizikailag is gyengus vagyok.
Sokkal gyengébb vagyok az átlagnál mind izomra, mind állóképességre.
Ugyan egy lánynál nem baj, ha nem erős, és izmos meg végképp ne legyen; de azért az elmaradottságomnak nem örülök.
Hogyan lehet ezt elfogadni?
És tenni ellene? Mert mindenképpen szeretnék ezen picit javítani...
19/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!