Hogyan viseljem el, hogy úgy megy el a fiatalságom, hogy egy barátom sincs?

Én is így vagyok, szeretném rá tudni a választ. Néha el is szomorít, hogy nincs kivel jókat beszélgetni, vagy sétálni, hülyéskedni vagy egyéb dolgok. Én ilyenkor nyugtatni szoktam magam, hogy biztosan lesznek majd olyan emberek az életemben akiket igazi barátaimnak nevezhetek és úgy is tekinthetek rájuk/rá. Próbáld te is pozitívan felfogni.

18/L

Kedves kérdező, kedves mindenki!

Én is rögtön azonosulni tudtam ezzel a kérdéssel, amely kétségbeesést tükröz.

Nekem is múltbeli dolgok miatt alakult ez ki, ill. jött következményként ez a fenti állapot.

Sokszor annyira rám terhelődik, hogy ezek lehetnének a legszebb éveim, de így...

Aztán az önbizalom nálam sem a magaslaton van, ráadásul hiányoznak a "szükséges" megerősítések, pozitiv visszajelzések (főként a kortársak részéről)...

Tudom, h nekem szükséges, h belül áttörő változás történjen, de ez nem megy egyedül, sztem.

19/L

Utolsónak: Hát ez nem valami biztató válasz. :S Tény, hogy egyedül nem megy, de ha az ember saját magára van utalva és nincs kihez fordulnia akkor mitévő legyen?

18/L