Túl komoly érdeklődési körök - lehet belőle bajom?

Ha azt értjük normálison, ami a többitől nem eltérő és ahogyan a többség él, akkor valóban az számít ma normálisnak. De ha azt nézzük, mennyire tájékozatlanok, szűk látókörűek és idióták... kétlem, hogy a helyes úton járnának.

Pszichológusokkal és gyógypedagógussal beszéltem, egyértelműen Asperger-szindrómára gondoltak.

Hát... én is soknál jártam, de legtöbbször nem mentünk semmire sem. Valahogy átláttam az egészet, tudtam mit gondol, mit fog kérdezni, így akaratlanul is manipuláltam a beszélgetést. Nekem gyógypedagógusok és autistákkal foglalkozó emberek (tehát akik képben vannak az aspergert illetően) is sokat segítettek, úgy éreztem jobban értik min megyek keresztül.

De elég hosszú folyamat volt, ráadásul a legtöbb pszichológus még manapság sincs igazán tisztában ezzel a dologgal.

A pályaválasztási tanácsadás pedig egy vicc. Én több ilyesmin is részt vettem, de sosem tudtak semmit sem mondani mert szerintük túlságosan összetett a személyiségem.

Egyébként mindegy is, hogy Asperger-sz. vagy pedig nem. Úgy értem ilyenek vagyunk, úgysem tudunk rajta változtatni, tehát egyszerűen ez van. Meg kell próbálni kihozni belőle a legtöbbet.

Különben párszor már megkérdezték tőlem, hogy nem félek-e attól, hogy megkeseredett leszek öreg koromra. Ezt tőlem azért kérdezték meg, mert általában komoly vagyok és a válaszaim is azok, határozottak. Sokak szerint aki nem vihog állandóan ész nélkül azzal valami nincs rendben. Na mindegy, tekintsünk el attól, hogy ezt tőlem még csak alacsonyabb intelligenciájú egyedek kérdezték meg.

Úgy gondolom az érdeklődés, a tudásszomj sosem fog elmúlni, mindig lesz ami érdekel, mindig ki fogok tudni találni valamit, amivel foglalkozhatok.

Persze sokszor elgondolkodom azon, miszerint "a tudatlanság áldás". Mármint abból a szempontból, hogy aki nem agyal annyit a dolgokon és kevesebb tudással rendelkezik annak könnyebb az élet, mert sok dologról fogalma sincs.

Elnézést, erre elfelejtettem válaszolni.

Engem elég sok minden érdekel, leginkább a természettudományok, a betegségek, a világűr, a sorozatgyilkosok, állatok stb.

Ezek a főbb témakörök, és ezek amik állandóak. Természetesen ezeken belül még van sok kis apró dolog. Talán nem annyira egy valamire koncentrálok. Viszont ha elmerülök a dolgaimban akkor napokig nem alszom csak dokumentumfilmeket nézek és olvasok, kutatok, jegyzetelek. Enni, inni is elfelejtek. Nemrég pl. felfáztam mert nem tűnt fel, hogy nem vagyok teljesen felöltözve és leragadtam a gépnél és 8-9 órán keresztül olvastam. Viccesnek tűnhet, de még mindig fáj a vesém... :/

Visszatérve sok dolog a "végsőkig" érdekel, tehát nagyon részletekbe menően (ezzel ki is készítem a környezetem) de mindig inkább több ilyen van és változó mikor melyiket helyezem előtérbe.

Érdekes, én némiképp másképp látom a dolgokat.

Ha nem foglalkoznék a világ gondjaival még ennyi esély sem lenne rá, mint most, hogy megértsem őket őket. :) Arra pedig pláne nem, hogy változtatni tudjak valamit a helyzeten. Persze néha lehangol és komoly (és hosszas...) fejtörést okoz egy-egy probléma de százszor inkább ez, mint a semmittevés.

Keress valami olyan hobbit, aminél nem igazán kell gondolkodni. Nekem ilyen pl. a sminkelés. Ha már nagyon reménytelen a helyzet és érzem, hogy csak szenvedek és szünetre van szükségem ahhoz, hogy rájöjjek a megoldásra akkor sminkelni szoktam. Mondjuk itt sem tagadhatom meg önmagam, ugyanúgy elemezgetek mindent de egy idő után valamennyire sikerül kikapcsolni arra az időre.

Nekem ez a röhögcsélés sem igazán megy. Vagyis a vígjátékokat legtöbbször végig sem bírom nézni, a vicceket bár értem, de nem találom viccesnek - számomra ez időpocsékolás (persze már rájöttem, hogy valamennyire szükséges lenne a nevetgélés). Barátaim egyes megjegyzésein olykor szoktam kicsit nevetni vagy van 1-2 sorozat, amiben olykor látni számomra vicces jelenetet is. Azért írtam ezt le, hogy te szerintem nálam "vidámabb" életet élsz, én mégsem érzem magam rosszul így sem. Másrészről 22 vagyok. Ha x év múlva mégis úgy veszem majd észre, hogy kezdenek előkerülni a kérdésedben említett problémák biztosra veszem, hogy meg fogom tudni oldani a helyzetet.

Nálam is vannak időszakok, amikor pár napig (esetleg 1-2 hétig) nincs kedvem ezekhez és csak beszélgetek msnen vagy ilyenkor szoktam rákattintani sztárokkal kapcsolatos cikkekre is... persze ezekből pár darab bőven elég. Vagy letöltök valami könnyed (értsd: a tömegeknek szóló, gondolkodásra végképp nem ösztönző) filmet. (Ilyenkor úgy érzem belefér és csak kicsit érzem magam emiatt rosszul.)

Vagy ilyenkor szoktam új emberekre vadászni. Olyat keresek akit izgalmasnak találok, aki számomra lenyűgöző. Ez rengeteg új, frissítő gondolatot eredményez.

Vagy vannak régi lezáratlan ügyek, amikhez időről-időre mindig visszatérek. Ez is inkább csak lightos elmélkedés, olyan ráérősen, hiszen egy x éves ügynek sokszor már nincs igazán tétje.

Nem tudom, mennyi idős vagy pontosan de szerintem egy idő után azért kialakul. Engem egy ideje már egyáltalán nem zavar és jól érzem magam így. Az sem érdekel, hogy a többség nem ért meg vagy furcsának neveznek. Úgyis csak azokra van igazán szükségem akikkel van bennünk pár közös tulajdonság és képesek vagyunk valami pluszt adni egymásnak.

Nem tudom, én foglalkoztam vele. Sőt, időnként még most is. Vagyis kénytelen voltam, hiszen minden pillanatban ott volt/van. De talán épp ezért egy idő után úgy gondoltam használom végre, fejlesztem. A hiányosságaim pedig már azért nem zavarnak annyira, mert rájöttem, hogy senki sem tökéletes.

Ráadásul mindannak ellenére, hogy rengeteg "bántást" és kritikát kaptam az idők során mindig beigazolódott, hogy nekem volt igazam. Valahogy mindig többre jutok, mint azok akik leszóltak.

Mindig kinevetnek, furcsának neveznek mert nem úgy csinálok valamit, ahogyan ők. Aztán végül mindig az történik, hogy én elégedett lehetek ők pedig utólag panaszkodnak, hogy ez nem jó, az nem jó.

Én kissé önzőbb vagyok, általában nem próbálok megfelelni az embereknek, csakis magamnak. Emellett próbálom magam olyanokkal körülvenni, akik képesek megérteni és kezelni, akiknek nem vagyok sok.

Volt olyan időszakom, amikor megpróbáltam megfelelni. Semmivel sem volt jobb. Több "barátom" volt ugyan és könnyebb volt az embereknek, de az egész hazugság volt én pedig szörnyen éreztem magam, amiért magamra kellett ezt erőszakolnom. Később rájöttem, hogy én erre tovább nem vagyok hajlandó és inkább veszítsek el mindenkit ( a barátságukat), de nekem ez így nem kell.

Most már mindig magamat adom. Akinek ez sok az nekem úgyis "kevés".

Ergo, véleményem szerint nem érdemes emiatt aggódni. Egyszerűen koncentrálj arra, amit szeretnél és próbáld azt elérni. A "normális" embereknek is van sok problémája, ill. úgysem felelhetsz meg mindenkinek. Mindegy, mennyire igyekszel mindig lesznek kellemetlenségek,"súrlódások".

Amennyiben ez a válasz/vélemény kevésbé szimpatikus számodra akkor:

"Ha ezzel a kórral nem foglalkozunk, csak annyira, hogy a környezetünket nem traktáljuk túlságosan azzal, ami őket nem érdekel, próbáluk kiszélesíteni az érdeklődésünket, és próbálunk foglalkozni az emberekkel is, az már elég vajon?" Nagy valószínűséggel igen.

Hiszen ha visszafogod azokat a tulajdonságaidat, amiket a környezet nehezen visel el akkor lényegesen könnyebbé válhat a beilleszkedés. Én nem ezt választottam, így eltűnt belőlem a frusztráció és a düh és sokkal hatékonyabb vagyok, eltűntek azok a nevetséges korlátok.

Természetesen mivel nincs két teljesen ugyanolyan ember lehet ez számodra nem volt túl nagy segítség. Mindenesetre én így gondolom, nálam így alakult. Csak azért fejtettem ki hosszan, mert régebben sokáig én sem hittem el, hogy lehet így is élni, hogy valaha is minden a helyére kerül majd. Olyan volt, mintha puzzle darabok kavarogtak, repdestek volna a fejemben, tele voltam kétségekkel, időnként inkább "átlagos akartam lenni", csak erre tudtam gondolni, mindenhol a választ kerestem. Most már úgy érzem helyükre kerültek a darabok és összeállt a kép. Olykor még lepottyan egy-két darab, de ezt már könnyebb újra egésszé tenni.