Próbáltad már vagdosni magad? Ha igen, miért?

Nekem volt egy időszakom, amikor minden összejött nekem...semmi se volt jó tényleg. Se családban, se iskolában sehol! És folyamatosan csak a rossz hírek árasztottak el és volt 1-2 alkalom, amikor teljesen a padlón voltam. Tényleg nagyon magamba fordultam...és ez nem vette észre rajtam senki. De már sírni se tudtam...

Azt hiszem, hogy a belső fájdalmamat akartam kifejezni azzal, hogy vagdosom magam...

Meg...valahogy egy idő után már nem éreztem semmit. A fájdalom teljesen elborított...és tudni akartam, "tesztelni" akartam, hogy érzek-e még...jobban fáj-e ez, mint a belső fájdalom.

De leszögezem, hogy ezen túl vagyok és ez is kb 2-3x történt meg. Azóta rájöttem, hogy az életet pozitívan kell nézni, és persze már a dolgaim is rendeződtek hál' Istennek :))

Én sem vagdosom magam, de van egy teória, hogy az erős lelki fájdalmat el lehet nyomni fizikai fájdalommal.

Illetve figyelemfelkeltés céljából. Egyik alkalommal a barátom családjával annyira elfajult a helyzet(kb 13-14 éves lehetett), hogy a pillanat hevében azzal akarta magára felhívni a figyelmet (gyakorlati módon közölni, hogy valami nagyon nincs rendben), hogy néhány vágást ejtett a csuklóján:S

Persze ez már elég drasztikus, ha ilyen történik, ott már tényleg gond van :S

Volt egy idő, amikor igen... Néha most is azt kívánom, bárcsak lenne még pengém. :D

Amikor nagyon ideges vagyok, vagy sírnom kellene de nem akarok közösségben, a körmeimmel karcolom a kezem vagy a lábam, de elég erősen, sokáig megmarad a nyoma... (Ez már egész kicsi korom óta így van... :))A penge is ugyanez, csak "jobb".

amikor a szüleimmel veszekedtünk és azért vagdostam magam,mert a fájdalom elterelte a figyelmem

mondjuk jól megszívtam,mert több mint egy éve vagdostam magam utoljára,de még mindig látszanak a nyomai....:/

13l

Nekem is van egy nagy heg a karomon, meg még egy rakás pici, amit csak én láthatok mivel tudom, hogy ott vannak.

Régen vagdostam magam, még 14-15 éves koromban, voltak nagyon durva mélypontjaim, mikor még az öngyilkosságon is elgondolkodtam és a csuklómon is ejtettem néhány vágást... Utáltam magam nagyon sok ideig, a szüleimmel is sok problémám volt, az önvagdosás pedig segített, akkor.

Most már 2O éves vagyok, a külsőmből ítélve senki meg nem mondaná, hogy régen kb. idegroncs voltam, elfogadtam és talán meg is szerettem magam (jó, néha még most is rám tör, hogy a 49 kilómmal nem vagyok elég vékony és a derékig érő platinaszőke hajam nem túl hosszú és fos színe van stb. stb. stb...), ami egyáltalán nem volt könnyű. Mai napig megmaradt a "szokásom", hogy mikor nagyon ideges vagyok vagy a padlón érzem magam és sírnom kell, karmolom vagy ütöm magam...de próbálok ezen változtatni.

Összességében azt tudom mondani, hogy eléggé rossz életem volt, sok csalódás ért és talán ezért vagdostam magam és ezért él bennem még mindig az önpusztításra való hajlam, de remélem ez idővel teljesen elmúlik.

Anno igazán jól esett ilyen módon levezetni a belső kínt.